2020. december 31., csütörtök

ROYALTY LINE INDUKCIÓS FŐZŐLAP - Jelenlegi ára: 17 590 Ft


Royalty Line indukciós főzőlap
Főzz Te is az egyik legmodernebb technológia segítségével, indukciós főzőlapon!
Ez egy 21. századi, energiatakarékos és elegáns kivitelű konyhai kisinas, amelyben egész biztosan nem fogsz csalódni.
A gáz vagy kerámia lapokkal ellentétben az indukciós lapoknál nincsen feleslegesen elpazarolt energia, ami annak köszönhető, hogy a mágneses indukció hatására nem az egész főzőlap melegszik, hanem csupán az edény aljával érintkező felület!
A kerámia főzőlapok reakcióideje sokkal kevesebb be- és kikapcsolásnál. Itt nincs is szokott értelemben vett felmelegedés és lehűlés, így a hőtehetetlensége gyakorlatilag nulla. A hagyományos elektromos főzőlapok hatékonysága 50% körül alakul, míg az indukciós főzőlapok elérhetik a 80%-os hatásfokot is. egy adott étel elkészítéséhez az indukciós főzőlappal elég kb. 40%-kal kevesebb energiát használnod, mint a klasszikus kerámiával. Például az az étel, ami a kerámia lapon 10 perc alatt forr fel, az indukciós főzőlapon kb. 6 perc alatt. Ha hosszútávon tervezel, válaszd ezt a korszerű megoldást!
Segítségével akármilyen ételt elkészíthetsz, ráadásul közben energiával és az időddel is spórolni fogsz! A főzőlapon lapos talpú acél/rozsdamentes/öntöttvas/zománcedény használata ajánlott, 12 és 26 cm átmérő között.
7 különböző étel program: sütés, grill, tej, forralás, rizs, leves, gőzölés. 2000 W-os teljesítménye, 10 különböző hőfokozata gondoskodik róla, hogy könnyedén megfőzhess rajta egy zöldséglevest, vagy kisüsd kedvenc rántott szeleted. Mindezt 50%-kal kevesebb energiafogyasztással, és akár 60%-kal gyorsabban, mint egy elektromos főzőlap esetében.
Technikai információk:
Teljesítmény: 2000 W
Digitális kezelőfelület
LED kijelző
80-270 °C-ig állítható hőfok
Akár 50%-kal kevesebb energiafogyasztás
Akár 60%-kal gyorsabb, mint az elektromos főzőlap
Biztonságos: csak az edénnyel érintkező felületen érezhető hőleadás
Gyors és könnyű üzemeltetés
10 teljesítményszint
Időzítő funkció: 1-180 perc, 1 perces intervallumokban
Egyszerűen és könnyen tisztítható
Szép, elegáns design
Feszültség: 230 V, frekvencia: 50 Hz
Kettős szigetelésű
Méretei: 280*300*60 mm
A termékre 12 hónap garanciát vállalunk!
Eredeti ár: 21 990 Ft
Akciós ár:
17 590 Ft


Jelenlegi ára: 17 590 Ft
Az aukció vége: 2021-01-01 10:45 .

A BŰNTÉNY. DVD - Jelenlegi ára: 500 Ft

A BŰNTÉNY
HANG: MAGYAR
FELIRAT: MAGYAR
EREDETI, HIBÁTLANUL MŰKÖDIK!
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL ÉRDEN VAGY POSTA AZ ALÁBBI DÍJAKON
1 LEMEZNÉL AJÁNLOTT+ELSŐBBSÉGI LEVÉLKÉNT: +800FT
2 VAGY TÖBB LEMEZNÉL 1 NAPOS ÜZLETI CSOMAGKÉNT: +1. 245FT
1 VAGY TÖBB LEMEZ MPL CSOMAGAUTOMATÁBA: +700FT
A TERMÉKRŐL SZÁMLÁT ADOK ÉS 1 HÉT GARANCIÁT VÁLLALOK RÁ!
TEKINTSE MEG A TÖBBI XBOX 360-ONE-DVD-EGYÉB TERMÉKEIMET IS!
JÁTÉKOK-KONZOLOK-KIEGÉSZÍTŐK SZÉLES VÁLASZTÉKBAN!


Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2021-01-01 09:51 .

Schreib-Box mit Solar-Rechner/Elemes napelemes tolltartós számológép - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Schreib-Box mit Solar-Rechner/Elemes napelemes tolltartós számológép(új elem, dobozon kis szakadás-gyűjtői darab)

Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2021-01-01 08:42 .

HEPA szűrő Fellowes 9287004 MOST 15685 HELYETT 12827 Ft-ért! - Jelenlegi ára: 12 827 Ft

Ha elektromos háztartási kisgépeket keresel a legjobb áron, ne hagyd ki HEPA szűrő Fellowes 9287004 és a minőségi elektromos háztartási kisgépek széles választékát!
Szín: FehérKompatibilitás: AeraMaxTM DX5Méretei kb.: 41. 91 x 11. 59 x 3. 18 cmSzűrő: HEPAFelbontás utáni polcon tarthatósági idő: 12 Hónap
Fellowes 9287001. Szélesség: 115 mm, Mélység: 30 mm, Magasság: 419 mm. Csomagolás szélessége: 135 mm, Csomagolás mélysége: 40 mm, Csomagolás magassága: 435 mm. Gyűjtőkarton szélessége: 14, 2 cm, Gyűjtőkarton hossza: 17, 2 cm, Gyűjtőkarton magassága: 45 cm. Csomag méretei (sz x mé x ma): 11049 x 3429 x 1016 mm (435 x 135 x 40)
Hatékonyság: 99, 97%Termék színe: FehérSzűrő típusa: HEPAMennyiség: 1Kompatibilitás: Fellowes AeraMax DX5Szélesség: 115 mmMélység: 30 mmMagasság: 419 mmTömeg: 160 gCsomagolás szélessége: 135 mmCsomagolás mélysége: 40 mmCsomagolás magassága: 435 mmCsomagolás tömege: 260 gGyűjtőkarton szélessége: 14, 2 cmGyűjtőkarton hossza: 17, 2 cmGyűjtőkarton magassága: 45 cmGyűjtőkarton szélessége: 1, 26 kgDarabszám gyűjtőkartononként: 4 dBCsomag méretei (sz x mé x ma): 11049 x 3429 x 1016 mm (435 x 135 x 40")"


Jelenlegi ára: 12 827 Ft
Az aukció vége: 2021-01-01 07:19 .

RÉGEBBI virág mintás szövött ABROSZ,TERÍTŐ,TAKARÓ 175x124cm - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

ELADÓ
A képeken látható  állapotban
Kedves Licitálók
Természetesen van lehetőség az aukciók összevárására az egyben postázáshoz MAX 1 heten keresztül, hogy így a postaköltségen tudjon spórolni.
Kérem, sikeres vásárlás esetén egy héten belül a futárköltséggel megemelt összeget átutalni szíveskedjenek.
Egy hét után ki nem fizetett árút ismét felteszem és a adásvétel negatívnak értékelem.
A félreértések elkerülése végett kérem csak az licitáljon aki meg is szeretné venni a terméket mert licitet nem törlök , és a terméket nem vásárolom vissza mert használt termékről van szó.
Licitálás előtt kérem nézze meg a képeket akár nagyítva is.
Termékeim mivel régiség és antik darabokból ál főként így koruknak megfelelő megkímélt állapotban vannak ahogy az a képeken is látszik.
Kisebb foltok, pöttyek elvétve lehetnek de ezek ugye egy mosással orvosolhatók.
(Termékeimet mosás nélkül árulom ahogy az a képeken is látszik. )
Korukhoz képest termékeim megkímélt állapotban vannak.
Igyekszek minden darabot átnézni és a durvább hibákat a termékleírásba beírom.
Ha ideje engedi tekintse meg többi termékeimet is.
 A megrendelt termékek utánvételes postázására sajnos nincs lehetőség.  
Megértésüket köszönöm.
A MEGVÁSÁROLT TÉTELEKET IGÉNY SZERINT SZÁMLÁVAL ADOM ÁT /  EGYEBKÉNT  NYUGTÁT TÖLTÖK KI /

Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2021-01-01 05:51 .

next dinós overall 2-3 év (98-as) ÚJSZ (0000) - Jelenlegi ára: 17 990 Ft

Az aukció tárgya:
Gyönyörű next dinós, kapucnis overall
Az overall
- kívül: vékony, zöl alapon dinómintás (fekete, kék, piros, világoskék), orkános anyagú
- belül: elöl-hátul sötétkék polár anyagú
- ujjaiban és szárában sötétkék bélésselyem anyagú
- mérsékelten vízálló!
- kapucnis
- kapucniján és ujjain sötétkék műszálas anyag fut körbe
- elején cm-es cipzárral záródik
- csuklónál és bokánál gumival összehúzott
- mindkét oldalán gumival összehúzott
2014-es kollekció
A kép katalóguskép!
A termék állapota:
Újszerű, ÚJ!
A termék hibája:
Az overall
- szárai végében lévő gumikat időnként ki kell igazítani, mert összekunkorodik - típikus hiba!
A termék + méretei:
Ülep (váll nyakhoz közeli részétől mérve): 55 cm
Karöltő: 17, 5 cm
Kapucni hossza: 25 cm
A termék súlya:
 g
A termék személyesen átvehető:
Debrecenben
Szállítási költség:
A Magyar Posta aktuális díjszabásának megfelelően.
Pontos postaköltséget a csomagolás után tudok megadni.
Nagyon köszönöm, hogy benéztél hozzám!
ZsiFinext

Jelenlegi ára: 17 990 Ft
Az aukció vége: 2021-01-01 04:51 .

925-ös sterling ezüst ékszerkellék: köztes/gyöngy/díszitőelem EKÖ 10-1,8 g - Jelenlegi ára: 380 Ft


925-ös valódi ezüst
két rétegű, 24 karátos arany bevonattal ellátott
(bevizsgált)
köztes / gyöngy / díszitőelem .
1, 8mm-es stopper/ ezüst golyó
10 db / csomag
Ezt a köztest a következő bevonatokkal is rendelheted. Ha ebből szeretnél, kérlek vedd fel velem a kapcsolatot, hogy megbeszélhessük a várható szállítási időpontot és az árat. BRH 925 Antikolt Ezüst (ródium) - ródiumréteggel bevont elem. A ródiummal bevont elemek nagyon hosszú ideig megőrzik eredeti tulajdonságaikat. Ellenállnak mindenféle elszíneződésnek. RH 925 Ezüst (ródium) - ródiumréteggel bevont elem. A ródiummal bevont elemek nagyon hosszú ideig megőrzik eredeti tulajdonságaikat. Ellenállnak mindenféle elszíneződésnek. Vizuálisan sötétebbek, mint az ezüst változat, és hasonlít a fehér aranyra. Ezüst 925 AU (aranyozott) - két rétegű, 24 karátos arany bevonattal ellátott elem: alapozó és befejező bevonat. Ennek köszönhetően az aranyozás tartósabb. Ezüst 925 AU (Rózsa arany) - két réteg 18 karátos rózsa árnyalatú arany bevonattal ellátott elem: alapozó és befejező bevonat. Ennek köszönhetően az aranyozás tartósabb.
Az ezüst  valódiságára garanciát vállalok.
Mi is az a Sterling ezüst?
(925)
A Sterling (törvényes finomságú, teljes értékű, valódi) ezüst 92, 5%-ban tartalmaz ezüstöt, és 7, 5%-ban valamilyen más fémet, rendszerint rezet.
A Sterling ezüst húzószilárdsága majdnem kétszerese, keménysége több mint kétszerese a tiszta ezüstnek.


Jelenlegi ára: 380 Ft
Az aukció vége: 2021-01-01 03:36 .

Eheim CompactOn 600 akvárium vízpumpa.Új. - Jelenlegi ára: 6 500 Ft

Eheim CompactOn 600 akvárium vízpumpa. Új.
Ára a boltba 9000. - körül mozog.
-250-600 liter/óra.
-7w
-Emelési magasság : 1m
-Csőméret 12/16
Személyesen is átvehető Nagykanizsán.
Postázási opció:
Postai csomagként előre utalás után : 1975. -
Vagy Foxpost automatába előre utalás után: 899. -


Jelenlegi ára: 6 500 Ft
Az aukció vége: 2021-01-01 02:19 .

PS3 : Madden NFL 13 - Jelenlegi ára: 999 Ft


! ! ! ELADÓ ! ! !
Eredeti
játékszoftver:
Playstation 3 :
Madden NFL 13
-Eredeti tok + borító : jár hozzá.
-Állapot: használt, tesztelt, tökéletesen fut.
-Angol nyelvet: tartalmazza.
--------------------------------------------
Vásároljon megbízható eladótól!
12. éve vagyok a Vaterán,
100% pozitív visszajelzéssel !
Termékeim között más
játékokat, kiegészítőket,
konzolokat is találhat!
Több termék vásárlása esetén
csak egyszer kell postaköltséget
kifizetni!
A vásárlásról számlát adok!


Jelenlegi ára: 999 Ft
Az aukció vége: 2021-01-01 01:06 .

YAMAHA furulya - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

hibátlan állapotban lévő Yamaha furulya-képek szerinti, újszerű állapotú

Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-31 23:48 .

Antik zöld dugós italos üveg palack - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Köszöntöm oldalamon !
Jelen aukción zöld üveg palackot kínálok eladásra !
25 cm , dugóval 31 cm , szélessége 15 cm
A fényképek az adott tárgyról készültek , a képeken szereplő állapotban vannak .
Kérem a kedves vásárlót , hogy akkor üsse le az aukciót , ha 1 héten belül rendezi az adás-vételt utalással , vagy 2 héten belül személyes átvétellel !
Személyes átvétel lehetséges időpontjai az ismerj meg , bemutatkozó oldalon olvasható.
Kérem nézze meg további kínálatomat, vásárlás előtt minden esetben tekintse meg az ismerj meg / bemutatkozó oldalt, ahol feltüntetem az átvételi és postázási lehetőségeket !
Fizetés utalás , vagy rózsaszín csekk formájában lehetséges , személyes átvételnél természetesen személyesen .
Bankfiókban személyesen befizetés számlámra nincs .
Utánvételes postázás nincs .
Licittörlés nincs .
(1806. 20)


Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-31 22:30 .

Bódy Magdi: Itt és Most (CD) - Jelenlegi ára: 990 Ft

Bódy Magdi nevét popénekesként ismerte meg a ’ 70-es évek magyar közönsége, stílusát azonban kezdettől fogva a pop és a dzsessz ötvözése jellemzi. Ez egyébként jellemző tendenciája a honi zenei életnek, ahol a 90-es évek előtt sok tehetséges dzsessz-muzsikus inkább popzenei produkciókkal tudott betörni a köztudatba. Bódy Magdi a Generál együttessel aratta első sikereit Révész Sándor és Karácsony János mellett, 1981-ben pedig a KFT együttessel vállalt koncerteket. Bevallottan Kanadában és Amerikában tanulta meg a dzsesszéneklés igazi trükkjeit, leginkább amikor New York dzsesszklubjaiban olyan óriásoknak mutatta meg tehetségét, mint például Dizzy Gillespie. Legnagyobb sikereit a könnyed dzsesszt játszó New York-i Special EFX zenekarral érte el, amelynek egyik kulcstagja volt a közelmúltban elhunyt, magyar származású ütõ hangszeres, George Jinda. Bódy Magdi hazatelepülése után több lemezt is kiadott, amelyeken amerikai barátai és vezető magyar dzsesszisták játszhattak közösen.
Dallista:
1. Újra Itthon
2. Hova Mész?
3. Fura Szerelem
4. Visz Az Út Tovább
5. Illúziók
6. Szédült Pillanat
7. Jó Reggelt
8. Gyere Velem
9. Egy Perc A Múlt
10. Rohan A Világ
11. Túl Az Éjszakán feat. Szabolcs Varga
12. Esti Dal


Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2020-12-31 20:36 .

Apple iPhone 4/4S szilikon tok csillogó zöld - Jelenlegi ára: 500 Ft

Apple iPhone 4/4S csillogó zöld szilikon tok

Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2020-12-31 20:00 .

HD44780 LCD kijelzők - Jelenlegi ára: 2 400 Ft

Eldadó a képeken látható LCD-k ből 1 darab.
Nincs információm arról, hogy működik-e, kérlek ennek a tudatában vásárolj.
Vásárkás során szólj, hogy melyiket szeretnéd.
Vásárlás után nincs visszavétel.

Jelenlegi ára: 2 400 Ft
Az aukció vége: 2020-12-31 18:45 .

Újdonság!!! Mamo-tato átalakítható kiságy - Jelenlegi ára: 60 000 Ft


Mamo-tato átalakítható kiságy
Ára: 60 000 Ft.
Tulajdonságok
-káros és vegyianyagoktól mentes festékkel kezelve;
-anyaga fenyő;
-könnyű és gyors összeszerelés;
-3 magasságban állítható fekvőfelület;
-az ágyrácsot tartalmazza;
-a fekvőfelület mérete 70x140 cm;
-könnyen átalakítható junior ággyá;
-súlya 19 kg;
-12 hónap garancia;
-Lengyelországban készül.
Szállítási határidő max. 3 hét
SZÍNVÁLASZTÉK:
 

Jelenlegi ára: 60 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-31 17:30 .

FLEUR 50 ML AVON PARFÜM - Jelenlegi ára: 7 500 Ft

FLEUR 50 ML AVON PARFÜM, ÚJ, DOBOZÁBAN.
SZEMÉLYEST MEGOLDANI NEM TUDOK, DE POSTÁZOM.
POSTÁN MARADÓKÉNT TUDOM FELADNI.
MINDEN KÉRDÉSRE SZÍVESEN VÁLASZOLOK.

Jelenlegi ára: 7 500 Ft
Az aukció vége: 2020-12-31 15:36 .

Avon Passion Dance kölni For Women - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Avon Passion Dance kölni For Women. 50 ml-es kiszerelés.
Új termék Bontatlan csomagolás.
Termék leírása Forró latin-amerikai tangó ihlette illat a liliom, a nárcisz és a rózsa illatával. Érezze a legforróbb tánc ritmusát! Az Avon Passion Dance kölni egy forró latin-amerikai tangó ihlette illat, mely felfedi a nő lelkének szenvedélyes oldalát. Romantikus vibrálásával pont úgy csábít, mint egy érzéki nő. IllatkategÓria: virágos-ciprusos Illatjegyei: grépfrút vízililiom nárcisz rózsa akkordjai moha bársonyossága HasznÁlata: Fújd közvetlenül a pulzáló pontokra (csuklóra, könyökhajlatra, nyakra), de fújhatsz a hajadra és a ruhádra is. Még egy tipp: permetezd a levegőbe, majd sétálj át az illatfelhőn!
Eredeti kiskereskedelmi ára: 3299 Ft
Eladási ár: 1999Ft
Tekintse meg további termékeimet is.

Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-31 14:48 .

Cd - Ossian - Keresztút - Jelenlegi ára: 9 500 Ft

Borító, lemez szép, korának megfelelő a képeken látható állapotban
Előre utalás után, bármelyik szállítási móddal postázom

Jelenlegi ára: 9 500 Ft
Az aukció vége: 2020-12-31 13:42 .

Oriflame NovAge arcápoló primer esszencia. Új!!! - Jelenlegi ára: 1 800 Ft

Lágy, gazdag, luxus formula a szépségápolási rutin
hatékonyságának fokozására. Hatékony, többszörös 
hatású tengeri prebiotikus összetevőt tartalmaz.  
Erősíti a bőrt, fokozza a hidratáltságát , revitalizál,
fiatalosabbá, szebbé, simábbá és feszesebbé teszi 
a bőr megjelenését, csökkenti a pólusok méretét.  
150 ml.    2022/01.
Új,   bontatlan csomagolásban. Az ár EGY termékre vonatkozik !
Ajánlott levélként csak postán maradóra kérhető, postacímet kérek!  
Több termék vásárlása esetén egy csomagban postázok.  

Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Az aukció vége: 2020-12-31 11:36 .

2020. december 30., szerda

Bizsu karkötő 852435/12 - Jelenlegi ára: 1 500 Ft


Bizsu karkötő, kerek és ovális formájú zsuzsu díszítéssel. Hossza: 20 cm. 2, 4 cm. széles. Fiatalos, mutatós bizsu ékszer!
Fizetési szállítási és egyéb feltételek az ismerj meg oldalamon!


Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2020-12-31 10:36 .

80L hátterezett panoráma terrárium +beép.világítás - Jelenlegi ára: 37 612 Ft

70, 5x34, 5x36cm legnagyobb méretű (80L) panoráma terrárium oldalra tolható; kivehető ajtóval, dupla szellőzéssel, 4mm-es üvegből, fekete ragasztással, hátterezve, beépített foglalattal, izzós megvilágítással (50W, UV-a).
Szállításban tudunk segíteni, lakóhelyed szerint kérj árajánlatot! Posta, futár az áru törékeny jellege miatt kizárt.
Ha a méret nem megfelelő, nézd meg a többi terméket is, egyedi rendeléseket is elkészítünk.
Igény esetén felszereléseket is biztosítunk kedvező áron!
Ha van valamid, ami érdekelhet, CSERE is szóba jöhet (akváriumot, terráriumot nem tudunk beszámítani)!
FONTOS!!! A korábbi negatív tapasztalatok miatt leütés után a  megbeszélt termék vételárának 20%-át 3 munkanapon belül előre kérjük bankszámlára befizetni/átutalni foglalóként, tehát csak    abban az esetben licitálj, ha valóban szándékodban is áll azt  megvásárolni! (a többit személyes átvételkor, kp. -ben rendezzük! ) Ellenkező esetben automatikusan negatívot fogok adni, utólag  semmilyen kifogást nem tudok elfogadni! Köszönöm a megértést, de sajnos nem minden vaterás korrekt fél...                              
Bármilyen kérdés esetén állunk rendelkezésedre!

Jelenlegi ára: 37 612 Ft
Az aukció vége: 2020-12-31 09:51 .

Kabin bőrönd ABS (24 x 57 x 38 cm) - Jelenlegi ára: 23 094 Ft

Szereted a divatot és rajongsz a kiegészítőkért? Elhozzuk neked a Kabin bőrönd ABS (24 x 57 x 38 cm) és trendi táskák és pénztárcák széles választékát!
Anyag: ABSMéretei kb.: 24 x 57 x 38 cm


Jelenlegi ára: 23 094 Ft
Az aukció vége: 2020-12-31 08:42 .

Soocas X3 elektromos fogkefe - FEKETE - Jelenlegi ára: 15 390 Ft


A megnövekedett rendelések és akadozó beszállítás miatt a megrendelések kiszállításában késés előfordulhat!
Türelmüket és megértésüket kérjük!
Soocas mobil alkalmazás ? kapcsolódás Bluetooth-on
4 különböző mód a hatásos tisztítás érdekében
Könnyű tisztán tartás, 37200 / perc vibráció
IPX7 vízálló kialakítás, USB indukciós töltés
Kb. 25 napos üzemidő egy töltéssel.
Modell:
SOOCAS X3
Tömeg:
Kb. 127 g.
Méret:
25, 3 x 2, 8 cm
Tanúsítványok:
CE / RoHS / FDA / KC
Tisztítási módok:
Clean / sensitive / new hand / whitening
Okos funkciók:
2 perces időzítő, 30 másodperces szakaszidőzítő, Bluetooth & alkalmazás
Vibrációs frekvencia:
37200 / min
Motor nyomatéka:
230 Kgf. cm
Motor élettartama:
Kb. > 150 óra (kb. több, mint 6 év)
Akkumulátor:
1000 mAH lithium
Töltési periódus:
Kb. 500x
Töltési idő:
Kb. 13 óra
Töltés:
USB induktív
Kefefej:
DuPont sörték
Anyag:
ABS műanyag + alumíniumötvözet
Vízállóság:
IPX7
Rendszerkövetelmények:
iOS 7. 0+ / Android 4. 3+
Bluetooth:
BT v4. 0+


Jelenlegi ára: 15 390 Ft
Az aukció vége: 2020-12-31 07:19 .

Felnőtt Jelmez Kapus MOST 19364 HELYETT 12423 Ft-ért! - Jelenlegi ára: 12 423 Ft

Ha szeretnél megrendezni egy nagyszerű bulit, akkor már megvásárolhatod a legjobb áron a ? Felnőtt Jelmez Kapus terméket és más termékeket BigBuy Carnival, hogy egyedi és szórakoztató légkört teremts! Tartozék: KöpenyMellényFérfi IngNadrágSzín: ZöldBarnaFehérÖsszetétel: 100 % Poliészter


Jelenlegi ára: 12 423 Ft
Az aukció vége: 2020-12-31 06:00 .

The Mission - Sum And Substance (Vertigo 518 447-4, Made In Holland, 1994, Chromium dioxide) - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Tisztelt Érdeklődő!
Eladó a képeken látható kazetta. A kazetta  eredeti, használt, nagyon jó állapotú.
A borító nagyon jó állapotú.
Borító: VG+
Média: VG+/EX
Amennyiben postai úton történő átvételt szeretne választani, kérem az utalással várja meg, míg küldöm a postaköltség pontos összegére vonatkozó információt!! A terméklapon a szállítási költségre vonatkozó adatok csak tájékoztató jellegűek.
Licitet nem törlök!
Az árverés lezárását követően kérem, 3 munkanapon belül vegye fel velem a kapcsolatot e-mailben, vagy telefonon!
Kérem, vegye figyelembe a fentieket a licitálás előtt!
Köszönöm az érdeklődést!
A minősítés a nemzetközi kereskedelmi szabvány alapján történt:
M (Mint – „ újszerű, kifogástalan” ) Teljesen kifogástalan állapotú (le nem játszott) lemez.
NM (Near mint – „ szinte újszerű” ) Szinte kifogástalan állapotú lemez, egy-két nagyon apró felületi hajszálkarc fellelhető rajta, a lejátszás teljesen sercegésmentes.
EX (Excellent – „ kiváló” ) Alig használt, szinte újértékű lemez, apró felületi sérülés előfordulhat, ám ez a lejátszáskor nem hallható. A borítón minimális kopás fedezhető csak fel az éleknél vagy sarkoknál.
VG (Very good – „ nagyon jó” ) Keveset használt lemez, felületi karcok lehetnek rajta; kis mértékű, ám a lejátszást érdemben nem zavaró sercegés előfordulhat. A borítón fellelhető árcédula, vagy annak nyoma, illetve lemez-okozta kisebb mértékű körkopás is lehetséges.
G (Good – „ jó” ) Erősen használt lemez, zavaró sercegés hallható, de a lemez végigjátszható. A borítón nagyobb felületi kopás, gyűrődés, élén pedig szakadás található.
F (Fair – „ tűrhető” ) Rossz állapotú lemez, erős sercegés, a tű néhol ugrik. A borító szakadt, foltos vagy gyűrött.
P (Poor – „ gyenge” ) Lejátszhatatlan, mélyen karcos vagy hullámos lemez, a borító erősen sérült vagy hiányos.
B (Bad – „ rossz”
W (Worn – „ megviselt” )


Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-31 04:51 .

RÉGI, CSONTNYELŰ, BICSKA (A 17) - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

RÉGI CSONTNYELŰ BICSKA, SZÉPEN NYÍLIK, PENGE NEM LÖTYÖG. KÉPEKEN LÁTHATÓ ÁLLAPOT.
TELJES HOSSZ: 16 CM,   PENGE HOSSZA: 6, 5 CM.   
Tisztelt vásárló! Köszönöm, hogy meglátogatta az oldalam, régi dolgokat, használt cikket kínálok. Minden esetben elektronikus számlát állítok ki, ha papír alapú számlát kér, kérem jelezze. A szállítás postai úton történik, a mindenkori díjat számolom fel súly szerint (lásd a szállítási feltéteknél). Személyes átvétel lehetséges Baján bármikor, Budapesten havonta egyszer megbeszélt időben. Szállítási idő: az utalás beérkezésétől számított 3-14 nap. Kérem ennek tudatában vásároljon. Több tétel vásárlása esetén természetesen egy csomagban postázok. Gondosan csomagolok, de törékeny árut csak a vevő felelősségére küldök biztosítás nélkül. Jó böngészést, köszönöm a vásárlást!

Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-31 03:36 .

FIOLI PAOLO RÓZSA KISLÁNY JELMEZ 4-5 ÉV (E/ZS) UTÁNVÉTTEL IS MEHET!! - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Keveset használt  Amerikából és Hollándiából származó termékekkel foglalkozunk. HA A TERMÉK ÁRA ELÉRI AZ 8000FT -OT INGYEN POSTAMAGYAROSZÁG TERÜLETÉRE .. JELMEZEINKET PARTIKRA, FELLÉPŐRUHÁNAK, FARSANGRA, KÜLÖNLEGES ALKALMAKRA AJÁNLJUK. HASZNÁLT TERMÉKEKEK, MINIMÁLIS SZÁLHÚZÓDÁS ELŐFORDULHAT. TERMÉKEINK MOSVA NINCSENEK-MIN SZENNYEZŐDÉS ELŐFORDULHAT. ELŐRE UTALÁS ESETÉN KÜLFÖLRE IS SZÁLLÍTOK (EU) DE EBBEN AZ ESETBEN A SZÁLLÍTÁSI DIJ TÉGED TERHEL AKÁRMENNYYIÉRT IS VÁSÁROLSZ  !   A 8000 FT FÖLÖTTI INGYENES SZÁLL. CSAK MAGYARORSZÁGRA ÉRVÉNYES!!!
 NAGYON  SZÉP JELMEZ EGYEDILEG VARRT NEM SZÉRIA      !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!
AUTOMATÁKBA, ILL POSTAPONTRA KÉRÉS ESETÉN -A POSTA ILL A FOXPOST , WEBOX KÜLD ÉRTESÍTÉST. HA NEM MÉSZ ÉRTE 5 NAPON BELÜL, VAGY ROSSZ TELEFONSZÁMOT AD KI A VATERA  ÉS EMIATT  -VISSZAKÜLDIK--ÉS ÉN NEM FOGOM ÁTVENNI "A CÍMZETT NEM KERESTE "JOGCÍMEN ----HA NEMVESZED ÁT --KÁRTÉRÍTÉSRE JOGOS IGÉNY NEM FORMÁLHATSZ----AKI AZ OLDALUNKON LICITÁL ELFOGADJA A FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEKET. KÜLDÖM UTÁNVÉTTEL IS -NEM KELL ELŐRE UTALNOD -DE HA NEM VESZED ÁT NEGATÍV ÉRTÉKELÉSRE SZÁMÍTHATSZ ÉS KIZÁRÁSRA ! eZ NEM JÁTÉK MERT BUKOM A SZÁLLÍTÁSI DÍJJAT A TERMÉKKEL EGYÜTT -KÉRLEK CSAK AKKOR RENDELT HA VAN RÁ PÉNZED ÉS VALÓBAN ÁTVESZED!! kÖSZÖNÖM!!!!
Felelőséget csaK postai csomagként, vagy MPL ,, Webox, Foxpost vatera futárral feladott küldeményekre vállalok.
UTÁNVÉTTEL IS SZÁLLÍTOK--DE HA NEM VESZED ÁT KÖNYÖRTELENÜL NEGATÍVRA ÉRTÉKELLEK, ÉS ÖRÖKRE TILTÓLISTÁRA TESZLEK --ÉS NEM ÉRDEKEL A BOSSZÚ NEGATÍV SEM.
HA NINCSEN PÉNZED KÉRLEK NE RENDELJ TERMÉKET.
WEBOS, FOXPOST FELADÁS HETENTE 2 X   HÉT ELEJÉN ---ÉS VAGY CSÜTÖRTÖK VAGY PÉNTEKEN ---DPD --MPL -1-2 MUNKANAP.
Személyes átvétel kizárólag Gödöllőn lehetséges, sem Pesten , Sem sehol máshol! A MAGYAR JOGSZABLYOK SZERINT AZ INTERNETES ELADÁSOKNÁL AZ ÁTVÉTELTŐL SZÁMÍTOTT 14 NAPON BELÜL A VÁSÁRLÁSTÓL ELÁLHATSZ, A TERMÉKET VISSZAKÜLDHETED AMENNYIBEN NEM VAGY ELÉGEDETT, AMINT A VISSZAKÜLDÖTT TERMÉKET ÁTVETTÜK A VÉTELÁRAT ÉS CSAK AZT , POSTAKÖLTSÉGEK NÉLKÜL VISSZAUTALJUK! MINDEN TERMÉKRŐL RÉSZLETES FOTÓ KÉSZÜL, MELY TÜKRÖZI A TERMÉK ÁLLAPOTÁT!
HA BÁRMELY TERMÉKET VISSZAKÜLDESZ, MINDEN ESETBEN A VISSZAFELÉ ÚT POSTAKÖLTSÉGÉT NEKED KELL FIZETNED!!
A vatera minden vásárlás után automatikusan értesítőt küld e-mailt, melyben minden az utaláshoz , ill kapcsolatfelvételhez szükséges adatot megtalálsz! KÉRLEK LEÜTÉSTŐL SZÁMÍTOTT 10 NAPON BELÜL AZ ANYAGI RÉSZÉT RENDEZZD, ELLENKEZŐ ESETBEN ELÁLLOK AZ ELADÁSTÓL---NEGATÍV ÉRTÉKELÉS MELLETT.
TERMÉSZETESEN HA TÖBB TERMÉKET VÁSÁROLSZ A TERMÉKET ÖSSZEVÁRHATÓK, HOGY 1 CSOMAGBAN MENJEN, CSAK TUDJAK RÓLA  
AMENNYIBEN AZ OLDALUNKON LICITÁLSZ, VAGY FIX ÁRON VÁSÁROLSZ ELFOGADOD A SZÁLLÍTÁSI ÉS FIZETÉSI FELTÉTELEKET! HA NEM ÉRTESZ EGYET BÁRMELY FELTÉTELLEL KÉRLEK NE VÁSÁROLJ TŐLÜNK


Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2020-12-31 02:19 .

LECTRA SYSTEMES - ELA 73 digitalizáló tábla ? - vezérlő ? - Jelenlegi ára: 15 000 Ft

Képen látható,
nem tudom pontosan, hogy micsoda 
szép állapotban
bekapcsolás után piros led folyamatosan világít, zöld villog, majd elalszik .  
előre utalás után postázom, vagy személyesen Vácon lehet átvenni
csak MPL küldöm
házhoz, postapontra,  
automatába NEM

Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-31 01:06 .

Opel Vectra B/2 1999-2001 - redőny, csomagtér, antracit, caravan - Jelenlegi ára: 22 132 Ft

redőny, csomagtér, antracit, caravan (619664-1-4)
90503237
90439438
 Opel 
 Opel Vectra B Restyling 1999. 09. 01-2001. 08. 31 (OPEVec B/2) 
Használt - bontott cikk!


Jelenlegi ára: 22 132 Ft
Az aukció vége: 2020-12-30 23:48 .

Acél női óra szíj, 12 mm óraszíj - Jelenlegi ára: 3 800 Ft

Eladásra kínálok női 12 mm-es acél óraszíjat, ezüst színben, a képek szerint.  Anyaga rozsdamentes acél. Ajándék rugóstifttel! A termék készleten van, utalás után 2-48 órán belül tudom postázni.  
Az óraszíj mérete:
hossz: 16, 5 cm
Elsősorban a postát preferálnám. A személyes találkozót csak előre megbeszélt időben és helyen tudom vállalni több termék vásárlásakor, vagy 5000 ft-ot meghaladó vásárlás esetén. Főként Fót, a XV., XIV., IV., és a XVI. kerületekben.
Utánvételt vem vállalok, kérem ennek tudatában vásároljon!
A készleten lévő szíjak mennyisége változhat, mert máshol is hirdetem. (Ezért vásárlás előtt kérem üzenjen a vatera felületén, néhány órán belül tudom jelezni, hogy van-e készleten. )
Jelenlegi készlet:
12 mm:  2 db


Jelenlegi ára: 3 800 Ft
Az aukció vége: 2020-12-30 20:36 .

Àllócsúcs Mt2/SZÁMLA /GARI - Jelenlegi ára: 6 500 Ft

AKCIÓ, MÁR KÉT TERMÉK VÁSÁRLÁSAKOR INGYEN POSTA!!!  
ELADÁSRA KÍNÁLUNK EGY MT2 À LLÓCSÚCSOT.
MINDEN TERMÉKET SZÁMLÁVAL GARANCIÁVAL KÜLDJÜK!  

Jelenlegi ára: 6 500 Ft
Az aukció vége: 2020-12-30 20:45 .

RÉGI, ZSOLNAY, PORCELÁN, KOCKATÁL, (AA 29) - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

RÉGI ZSOLNAY PORCELÁN KOCKATÁL, KORÁNÁL FOGVA KARCOK KOPÁSOK ELŐFORDÚLNAK. KÉPEKEN LÁTHATÓ ÁLLAPOTBAN.
MÉRETE: 21 X 21 X 5 CM.  
Tisztelt vásárló! Köszönöm, hogy meglátogatta az oldalam, régi dolgokat, használt cikket kínálok. Minden esetben elektronikus számlát állítok ki, ha papír alapú számlát kér, kérem jelezze. A szállítás postai úton történik, a mindenkori díjat számolom fel súly szerint (lásd a szállítási feltéteknél). Személyes átvétel lehetséges Baján bármikor, Budapesten havonta egyszer megbeszélt időben. Szállítási idő: az utalás beérkezésétől számított 3-14 nap. Kérem ennek tudatában vásároljon. Több tétel vásárlása esetén természetesen egy csomagban postázok. Gondosan csomagolok, de törékeny árut csak a vevő felelősségére küldök biztosítás nélkül. Jó böngészést, köszönöm a vásárlást!

Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-30 20:06 .

Különleges köves női ezüst fülbevaló - Jelenlegi ára: 3 690 Ft

Termék:
Igazán különleges cirkónia köves ezüst fülbevaló. A kövek nem ragasztottak, hanem foglalatak, ezért nem esnek ki.
Méret:
Teljes magassága: 1, 6 cm, de 3 ponton állíható!
Leírás:
925-ös finomságú ezüstből készült, kiváló minőségű magyar termék. Itt a megszokott kiskereskedelmi áraknál 20-30%-kal kevesebbért lehet az Öné.
Garancia:
Garanciát vállalunk, hogy a forgalmazott ezüst és arany termékeink anyaga valóban a leírásban megadott nemesfémből készült, amit számlával is igazolunk. A termékekben hivatalos magyar fémjel és gyártójel található. Az internetes kereskedelmi engedélyekkel rendelkezünk és az aktuális jogszabályokat betartjuk.
Díszdoboz:
Vásárolható díszdoboz az ékszerekhez. A dobozok a termékeim között megtalálhatóak. A díszdobozos postázásnál a postaköltséget csak egyszer kell fizetni.
Szállítási információ:
Több termék egyidejű vásárlás esetén az alap postaköltséget csak egyszer kell kifizetni.
A sikeres licitálás vagy fix áras vásárlás után érkezik egy automata e-mail, amiben megtalálható a bankszámlaszám és az utaláshoz szükséges minden információ. A gyűrűméret meghatározásához letölthető mérősablont biztosítunk. A termékek biztonságos egyszerű műanyag, vagy keménypapír dobozban és buborékos borítékban kerülnek feladásra, de igény szerint vásárolható díszdobozos csomagolás is. A szállítási idő 1-5 munkanap. A sürgős szállítási határidőt kérjük előre jelezze!
Az egyedi gravírozott termékeknél csak előre utalásos fizetést tudunk elfogadni!

Jelenlegi ára: 3 690 Ft
Az aukció vége: 2020-12-30 18:48 .

Star Wars VHS kazetták. Használt! 4 db - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Eladó a képeken látható állapotban lévő 4 db Star Wars VHS kazetta!
1. A birodalom visszavág
2. Csillagok háborúja
3. A Jedi visszatér
4. Baljós árnyak
Eredeti kazetták, a Baljós árnyak tokja el van törve, a többi jó állapotban van.

Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-30 17:30 .

Áramátalakító - Jelenlegi ára: 32 950 Ft

Multifunkcionális áramátalakítónk segítségével könnyen hozzájuthat a szükséges energiához, éppen ott, ahol szüksége van rá. Tökéletes segítség lehet akár hosszabb utazások során is.
Az inverter tulajdonképpen egy olyan elektromos eszköz, mely az egyenáramot váltóárammá alakítja át, ez állandó frekvencia és feszültség segítségével érhető el.
Amennyiben a terméket autóban szeretné használni, csatlakoztassa a szivargyújtóhoz, azonban ha máshol használná, ezt a kábeleken található csipeszekkel könnyen megteheti.

Jelenlegi ára: 32 950 Ft
Az aukció vége: 2020-12-30 15:42 .

Bűntény a leányiskolában DVD - Jelenlegi ára: 990 Ft

Új DVD eredeti bontatlan csomagolásban.

Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2020-12-30 14:48 .

Angol Barokk vitrin - Jelenlegi ára: 280 000 Ft

Köszöntöm oldalamon !
Jelen aukción tálalószekrényt kínálok eladásra !
A tétel Szigetszentmiklóson található. Két részre szedve szállítható.  
176x238x52 cm
A tétel Szigetszentmiklóson található. Szét lett szerelve, mert hatalmas, egyben nem szállítható.
A fényképek az adott tárgyról készültek , a képeken szereplő állapotban vannak .
Kérem a kedves vásárlót , hogy akkor üsse le az aukciót , ha 1 héten belül rendezi az adás-vételt !
Kérem nézze meg további kínálatomat, vásárlás előtt minden esetben tekintse meg az ismerj meg / bemutatkozó oldalt, ahol feltüntetem az átvételi és postázási lehetőségeket !
Fizetés utalás , vagy rózsaszín csekk formájában lehetséges , személyes átvételnél természetesen személyesen .
Bankfiókban személyesen befizetés számlámra nincs !
Utánvételes postázás nincs !
Licittörlés nincs !
(200622)


Jelenlegi ára: 280 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-30 13:45 .

Gépmadár - Viszlát Világ! 2020 CD booklet, borító!!! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Nemrég megjelent Gépmadár CD-hez tartozó első, hátsó borító, teljes booklet.
CSAK A BORÍTÓ!!! CD NÉLKÜL!!!

Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2020-12-30 12:30 .

2020. december 29., kedd

Good Will Hunting / Matt Damon /DVD - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Eredeti, nem másolt DVD
Jó állapotú.
Minden információt megtalál a lemezborító hátoldali képein, nagyított formátumban.
Szállítás a banki utalás érkeztét követően postán, ajánlott küldeményben.
A postaköltség  a " Szállítási és garanciális feltételek " menüben. A költség a vevőt
terheli.
Személyes átvételre lehetőség van, a helyszínre vonatkozó bővebb információt a  ? Szállítási és garanciális feltételek ? menüben talál.
 
 

Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2020-12-30 10:36 .

Polár takaró Bosszúállók 100*150cm - Jelenlegi ára: 1 690 Ft

Méret 100 x 150 cm. -------------------------------------------------------------


Jelenlegi ára: 1 690 Ft
Az aukció vége: 2020-12-30 09:51 .

Fekete katicaszarv hajpánton, jelmezkiegészítő - ÚJ - Jelenlegi ára: 1 650 Ft

Fekete katicaszarv hajpánton, jelmezkiegészítő - ÚJ 1650-os áron
Fekete katicaszarv hajpánton, jelmezkiegészítő - ÚJ


Jelenlegi ára: 1 650 Ft
Az aukció vége: 2020-12-30 08:42 .

Na végre itt a nyár! DVD - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Eredeti, nem másolt DVD
Jó állapotú.
Minden információt megtalál a lemezborító hátoldali képein, nagyított formátumban.
Szállítás a banki utalás érkeztét követően postán, ajánlott küldeményben.
A postaköltség  a " Szállítási és garanciális feltételek " menüben. A költség a vevőt
terheli.
Személyes átvételre lehetőség van, a helyszínre vonatkozó bővebb információt a  “ Szállítási és garanciális feltételek “ menüben talál.
 

Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2020-12-30 07:19 .

ovis ágynemű huzat - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

2 részes ovis ágynemű huzat garnitúra. A huzatok cippzárosak, hogy a kicsik is könnyen tudják használni. Különböző mintával , minőségban és árban (anyagválasztástól függően 2000-3500 ft)  készülnek a huzatok. A szövetválaszték folyamatosan változik. Lehet hozzá kérni ugyanabből az anyagból vállfás és ovis zsákot is, valamint jellel is el tudjuk látni.
Paplan: 90x135
Párna: 40x50
Ha időd engedi kérlek nézz a termékeim közt, ahol sokféle kiegészítő dolgot megtalálsz.
Köszönöm, hogy benéztél!

Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-30 06:00 .

Mikroszálas felmosó Rayen Sárga - Jelenlegi ára: 2 637 Ft


EAN:
8411287004407
Gyártó:
Rayen
Ha szereted rendben tartani otthonod minden apró részletét, és olyan termékekkel körülvenni magadat, amelyek megkönnyítik az életedet, vásárolj Mikroszálas felmosó Rayen Sárgaterméket a legjobb áron!
Anyag: MikroszálMéretei kb.: 22 cmSzín: SárgaTulajdonságok: Nedvszívó

Jelenlegi ára: 2 637 Ft
Az aukció vége: 2020-12-30 04:51 .

Smart Case könyvtok SAMSUNG M21 fekete - Jelenlegi ára: 1 925 Ft

Smart Case könyvtok SAMSUNG M21 fekete
Smart Case könyvtok SAMSUNG M21 fekete

Jelenlegi ára: 1 925 Ft
Az aukció vége: 2020-12-30 03:36 .

Retro műanyag iratmappa - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

180401
Árcsökkentésről tájékoztatást olvashatsz az I+ oldalamon (a nevem melletti narancs körre kattintva)
KÉRLEK, MIELÖTT KÉRDEZEL, GONDOSAN OLVASD EL A TERMÉKLEÍRÁST! KÖSZÖNÖM
HA KÉRDEZEL, ÉS ÉN VÁLASZOLOK, AKKOR KÉRLEK TISZTELJ MEG AZZAL, HOGY JELZED A TOVÁBBI SZÁNDÉKAIDAT A TERMÉKKEL
35 x 27 cm
FONTOS:
Vásárlás után a Vaterán keresztül értesítő levelet küldök, (Jutka46 eladó vásárlásoddal kapcsolatos üzenete: ) amelyben az utaláshoz szükséges összes adat, és az átvételi hely címe is szerepel.
KÉREM FIGYELMESEN OLVASD EL A VATERÁTÓL KAPOTT MINDKÉT !!! LEVELET
ÉS:
A licitálásoddal elfogadtad a felhasználási feltételeket. A Polgári törvénykönyv 211. § -a alapján aján latodhoz kötve vagy.
E szerint, az általad megvett terméket/szolgáltatást köteles vagy az eladótól átvenni!
Személyes átvétel esetén garancia keretében nincs vételkényszer
Személyes átvétel időpont egyeztetéssel: Óbudán, az Eurocenter közelében.
Idő hiányában sehová nem tudom elvinni, de szívesen postázom, ha lehetséges a mérete vagy a súlya miatt.
Erről előre egyeztetni szükséges. (Postai díjról tanácsos licitálás előtt érdeklődni)
Kérem a nyertes vásárlót, hogy 3 napon belül jelentkezzen, és egy héten belül vegye át a terméket, vagy utaljon.
Legkésőbb a tizedik napon további figyelmeztetés, levelezgetés, telefonálgatás nélkül
semmisnek tekintem az ajánlatot, és újra eladásra bocsájtom a terméket.
Kérlek tekintsd meg a többi eladó árumat is!


Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2020-12-30 02:19 .

rácspolc huzalpolc hűtőgép polc - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

A képeken látható állapotban.
Minimális rozsda.
46, 6*40, 5 cm

Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-30 01:06 .

Powerslide gyerek térd-, könyök- és csuklóvédő szett, XXS - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Bontatlan csomagolás.
Nem a legújabb modell, egy ideje áll a szekrényben.
Tenyér-, könyök-, térdvédő, zsákkal.
Szürke színben.
Újonan most 6990 forint lenne.

Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-29 23:48 .

Kisfiú cipőcsomag 5 pár, 28-31 méret - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Sziasztok! Eladó a képeken látható cipőkből álló 5 páros cipőcsomag. Nagyon jó állapotúak. Csizma béléses 28-a, szandál 29-es, tornacipő 31-es, sportcipő 30-as, gyógycipő kék 29-es méretek. Posta, futár megoldható.

Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-29 22:30 .

cook szigetek 2016 2 dollár ezüst 1 uncia meteorit darab - Jelenlegi ára: 23 000 Ft

cook szigetek 2016 2 dollár ezüst 1 uncia meteorit darab
Képen látható tartásban!
 
Személyes átvétel 21. kerületben,
Posta van a vevő felelősségére!
Ezt a terméket csak értékbiztosítva adom fel átutalás után!

Jelenlegi ára: 23 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-29 20:36 .

Mama tea csarabfű szálas 50 g - Jelenlegi ára: 331 Ft

Mama tea 50 g
Ezeket a teákat üzletben is árulom.
Előfordulhat, hogy valamelyik termék elfogy, és 1 hét múlva lesz újabb szállítás. Kérlek csak akkor üsd le, ha ez nem probléma!

Jelenlegi ára: 331 Ft
Az aukció vége: 2020-12-29 19:54 .

Összehasonlító politológia - Jelenlegi ára: 2 900 Ft

Összehasonlító politológia
A kötet annak próbál a végére járni, hogy mire szolgálnak a kormányzatok, és mi az oka annak, hogy nemcsak megoldásokat kínálnak, hanem gondokat is okoznak. Ismerteti azokat a vitákat, amelyek a kormányzat árát és hasznát állítják szembe.  
Állapot: hibátlan
Terjedelem:  827 oldal
Nyelv:  magyar 
Méret:  Szélesség: 17 cm, Magasság: 24 cm
*    *    *    *    *    *
Csak postázásra van lehetőség , amelynek költségei a vevőt terhelik.  
Ha még több jó könyvre vagy kiváncsi kattints a garázsunkra és nézelődj kedvedre!
 Köszönjük, hogy benéztél! : )


Jelenlegi ára: 2 900 Ft
Az aukció vége: 2020-12-29 18:45 .

Eladó Star Wars figura - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Eladó a képen látható Star Wars figura

Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2020-12-29 17:30 .

Xiaomi Mi Band 3 - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Sziasztok!
Eladom Xiaomi Mi Band 3 fitneszkarkötőm!
Ha bérmi kérdésed van, szívesen válaszokok!

Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2020-12-29 15:45 .

Technics kazetta deck RS-BX501 Akai ASE-11 fejhallgató - Jelenlegi ára: 25 000 Ft

Eladó 1 db Technics kazetta deck RS-BX501 AKAI ASE-11 fejhallgatóval.
Posta vagy Foxpost megoldható.

Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-29 14:54 .

35-ös kisfiú bundás bakancs - Jelenlegi ára: 1 Ft

Használt a hibáit igyekeztem fényképezni.
Nincsen teljesen felszakadva oldalt, szerintem egy ügyes ragasztás és simán kibírja a telet.
Belső talphossza: 21. 5cm-22cm.
Külső talphossza: 24cm.


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2020-12-29 13:42 .

Braun KF 47/1 filteres kávéfőző - Jelenlegi ára: 12 900 Ft

Filteres kávéfőző a Braun Caféhouse sorozatból, ami az igazi kávé-élményt hozza el neked. A Braun KF 47/1 az Optibrew rendszerének köszönhetően optimalizálja a hőmérsékletet, a főzési időt és az extrakciót, ami tökéletesen kiegyensúlyozott ízt biztosít. A kávéfőző egy feltöltéssel akár 10 csésze ízletes kávét is el tud készíteni. Viszont ha nem szeretnéd megvárni a folyamat végét, bármikor átöntheted a már lefőzött kávét a bögrédbe. Az Antidrip rendszernek köszönhetően a lefőzés ideje alatt bármikor eltávolíthatod a karaffát, a kávé lefőzése azonnal megáll, így nem kell félned attól, hogy a kávé kifolyik a konyhapultra. A kávéfőző alacsony energiafogyasztással rendelkezik, 40 perc inaktivitás után magától kikapcsol, ebben az állapotban pedig nem fogyaszt semennyi energiát sem.
Tulajdonságok
Optibrew rendszer a tökéletes aromáért
Aromakaraffa 10 csészére mosogatógépben mosható
Az Anti-drip rendszer megállítja a kávéfőzés folyamatát és csöpögés nélkül enged kávét átönteni
Ergonomikus csúszásgátló fogantyú
Vízszintjelző
Kivehető filterkosár túlfolyás elleni védelemmel
Alacsony energiahasználat
Automatikus kikapcsolás 40 perc után
Technikai paraméterek
Fogyasztás 1100 W
Csészék száma 10
Méretek 36 × 20 × 20 cm (ma × sz × mé)
Tömeg 1, 9 kg

Jelenlegi ára: 12 900 Ft
Az aukció vége: 2020-12-29 12:19 .

2020. december 28., hétfő

Ékszerkellék: gyöngykupak BGYK 14-5 30db/csomag - Jelenlegi ára: 250 Ft


Ezüst színű  gyöngykupak .
30db / csomag
A méreteket a második fotón találod.
Termékeim:
MEDÁLOK, FŰZHETŐ GYÖNGYÖK, CABOSANOK
Swarovski kristályok
BIZSU ALKATRÉSZEK
medál-kapcsok
fülbevaló-kapcsok (ezüstözött, aranyozott, fekete, bronz)
925-ös STERLING EZÜST ALKATRÉSZEK
925-ös sterling ezüst fülbevaló-kapocs
925-ös sterling ezüst medál-kapocs
925-ös sterling ezüst medál-tartó, csúszókarika
925-ös sterling ezüst szerelőkarika
visszatérés a "gyongyvilág" oldalára


Jelenlegi ára: 250 Ft
Az aukció vége: 2020-12-29 11:00 .

Guriatti exkluzív tollszett eladó - Jelenlegi ára: 3 290 Ft

Guriatti exkluzív tollszett, nem használt, új állapotú eladó

Jelenlegi ára: 3 290 Ft
Az aukció vége: 2020-12-29 09:54 .

Fejpánt Sportkamera számára KSIX Fekete - Jelenlegi ára: 2 753 Ft


EAN:
8427542058719
Gyártó:
KSIX
Ha szenvedélyesen rajongsz a informatikai és elektromos termékekért, és szeretsz lépést tartani a technológiával, ne maradj le a legkisebb részletekről sem, vásárold meg Fejpánt Sportkamera számára KSIX Fekete-et verhetetlen áron.
Szín: FeketeTartozék: New Comers SzíjUniverzális Adapter KameráhozKompatibilis: GoProSportkameraTípus: ÁllíthatóRugalmasAnyag: NylonMűanyag

Jelenlegi ára: 2 753 Ft
Az aukció vége: 2020-12-29 08:36 .

Világoskék, galléros kislány ing - 98-as - Jelenlegi ára: 300 Ft

Weipper  98-as ing, csillogó gombokkal, összehúzható ujjal.
Hossz 39 cm, szélesség 28 cm, váll 7 cm, ujj 13 cm.

Jelenlegi ára: 300 Ft
Az aukció vége: 2020-12-29 07:19 .

[ÚJ] 2 db VELUX tetősík ablak / tetőtéri ablak keretben, Beépítő Készlettel, Külső Hővédő Rolóval - Jelenlegi ára: 220 0

2 db VELUX tetőtéri ablak kerettel, árnyékolókkal, beépítő készlettel.
Minden bontatlanul, eredeti csomagolásában.
Típusok/Jellemzők:
2 db VELUX M06 (78x118 cm) tetőtéri ablak - kétrétegű üveggel, VELUX GGL M06 3059 THERMO-STAR keretben (78x118 cm).
2 db VELUX EDW M06 1000 beépítő készlet.
2 db VELUX MHL M00 300 5060 külső hővédő roló.
Fölmerülő kérdésekkel keressen bátran!

Jelenlegi ára: 220 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-29 06:06 .

Hordozható grill Piros Fekete (38 X 38 x 39 cm) - Jelenlegi ára: 15 921 Ft

Ha elektromos háztartási kisgépeket keresel a legjobb áron, ne hagyd ki Hordozható grill Piros Fekete (38 X 38 x 39 cm) és a minőségi elektromos háztartási kisgépek széles választékát!
Méretei kb.: 38 x 38 x 39 cm


Jelenlegi ára: 15 921 Ft
Az aukció vége: 2020-12-29 04:51 .

HIBÁTLAN NAGY XL GURULÓS UTAZÓTÁSKA ELADÓ. - Jelenlegi ára: 8 000 Ft

ELADÓ HIBÁTLAN 2DB GURÚLÓ KEREKES KIHÚZHATÓ FOGANTYÚS NAGY MÉRETŰ UTAZÓTÁSKA. 2DB REKESZES. VAN EGY CIPZÁROS ALSÓ REKESZ CIPŐKNEK. ÉS A FELSŐ NAGY, KÜLÖN CIPZÁROS ÉS 5DB KISEBB NAGYOBB ZSEBE IS.    3DB  FOGANTYÚ.   NAGYON SOK CUCC ELFÉR BENNE .   NEM MEREV FALÚ, CSAK AZ ALJA MEREV.     HA NEM KELL NAGYON KICSI LAPOSRA LEHET HAJTANI,   75CMX10CM VASTAGRA.
MÉRETEK.
TELJES HOSSZ : 75CM
MAGASSÁG: 30CM
SZÉLESSÉG: 30CM


Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-29 03:36 .

Jégvarázs párnahuzatok - Jelenlegi ára: 1 490 Ft

Jégvarázs párnahuzatok.   Párnahuzat méret: 45× 45cm. Anyaga: 100% poliészter. A termék külföldről érkezik, a várható szállítás 3-4 hét a postaköltség 1190ft. Postázást követően követési számot küldök.

Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2020-12-29 02:19 .

A-2546B MC4 Napelem csatlakozó krimpelő szerszám - Jelenlegi ára: 12 409 Ft

                             
 
most csak nálam ennyi: 12. 409. -HUF !!!
"A-2546B(MC4) crimping tool crimping plier 2 multi tool tools hands Solar Photoroltaic Connector MC3/MC4 Crimping Tool"
EGY KIS SEGÍTSÉG A KÜTYÜHÖZ! Katt...
Jellemzői:
    Suitable to MC4 solar connector system
    Suitable to PV module
Főbb jellemzői:
    Precise crimping die sets and integral lock with self releasing mechanism
    high-quality crimping effect after repeated crimping
    Scientific leverage design saves energy when operating, release locking if operates error
    Provided with one set of dies in handles for using easily energy saving by humanisation handle design
    Crimping range: 26-10AWG, 2. 5-6mm2
    This crimp tool is recommend for crimping of MC4 contacts.
Kérem kattintson a felhasználónevem mellett i+ gombra, vagy az alábbi linkre:
Bemutatkozás, szállítási feltételek:
A rendeléssel egyidejűleg kijelenti, hogy az ott leírtakat elolvasta és elfogadja!  
 
 
 A LÁTOGATÁSOD, SZERETETTEL VÁRLAK MÁSKOR ÉS MÁS TERMÉKEMNÉL IS!
                                                                                   
 


Jelenlegi ára: 12 409 Ft
Az aukció vége: 2020-12-29 01:06 .

Opel Vectra B 1995-2001 - potenciométer, pillangószelep, ( /c/x/y)18,20,22,24,25,26,30,32(ex/le/ne/n - Jelenlegi ára: 8

potenciométer, pillangószelep, ( /c/x/y)18, 20, 22, 24, 25, 26, 30, 32(ex/le/ne/nej/seh/sel/ser/xe/xel/xev) (0280122001)
0280122001
90323839
 Opel 
 Opel Vectra B 1995. 09. 01-1999. 08. 31 (OPEVec B/1) 
Használt - bontott cikk!


Jelenlegi ára: 8 853 Ft
Az aukció vége: 2020-12-28 23:48 .

Eladó Medela swing maxi - Jelenlegi ára: 60 000 Ft

Eladü Medela swing maxi, duplaszívófejes melszívó. Egy hónapja vásároltuk , keveset használt nagyon jó minőségű termék.

Jelenlegi ára: 60 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-28 22:30 .

ÚJ babakocsi betét több féle színben! - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

ÚJ babakocsi betét több féle színben!
Használható még etetőszékbe és autós gyerekülésekbe is!
- könnyen tisztán tartható
- párnázott
- mérete: 65cm hosszú, szélessége: 34cm ill. 45cm
Postaköltség előre utalással:
- Vaterafutár házhoz 1. 245Ft,   postán maradóra: 1. 135Ft
- MPL csomagautomatába 700Ft,
- Foxpost automtába 599Ft,
- utánvétellel házhoz 1900Ft

Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2020-12-28 20:42 .

CD / DVD Állvány Torony Polc N.1 -Választható szín - Jelenlegi ára: 13 500 Ft

CD-DVD Állvány / Torony / Polc
- 40db DVD és 70db CD tárolható rajta! -
Semmilyen szerelési munka nincs vele, a terméket készre szerelve adom!
Méretek (külső méret):
- magasság: 169. 3cm
- szélesség: 21. 5cm
- mélység: 18cm
- DVD szekciók belső méretei: 20. 7cm magas, 15cm széles
- CD szekciók belső méretei: 13. 7cm magas, 15cm széles
Anyaga: bútorlap
Színe: választható, a színminta fotókon feltüntetett színek közül (egyes színek felárasak, ezeknek a pluszköltsége is fel van tüntetve a fotókon)
A fotón számítógépes grafika látható, azonban ez is hűen tükrözi a tényleges termék valódi megjelenését. Természetesen nem a grafika eladó, hanem a tényleges, bútorlapból elkészült kézzelfogható termék: )
Figyelem! A terméket rendelésre tudom elkészíttetni, az aukciónyerést és a szín megadását követő 8-12 munkanapon belül készül el. Raktárkészletet nem tartok, tehát nem tudom azonnal adni, kérem ez figyelembe venni és elfogadni licitáláskor! Csak az licitáljon akinek nem okoz gondot a legyártási idő miatti várakozás!
A fotókon szereplő egyéb eszközök nem részei az aukciónak. A tényleges termék színe némileg eltérhet a színminta-fotókon láthatótól, mivel a fényképezőgép és a monitor is "csal" valamennyit a színeket illetően.
Hirdetéseim között további bútorféléket találhat: IDE KATTINTVA
Felmerülő kérdéseivel forduljon hozzám bizalommal!
o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o
Szállítási és fizetési lehetőségek:
-- Postai úton: Fizetés ELŐRE UTALÁSSAL vagy RÓZSASZÍN CSEKKEN
Postázás lehetséges módjai: MPL Postacsomag / DPD futár
Szállítási költség: a mindenkori postai/DPD díjszabás alapján - további részletek a "Szállítási feltételek"-re kattintva tekinthetőek meg.
-- Személyes átvétel: BUDAPESTEN és FÓTON lehetséges a következő helyeken és időkben:
- Fóton, egy adott címen -- itt heti 2-3 napon vehető át (adott esetben a hétvégi átvétel sem kizárt)
- Bp., Örs Vezér Tere (Árkádban) -- itt heti 1 napon, egy adott időpontban (általában szerda este) vehető át
- Bp., Nyugati Pályaudvar (Westend) -- itt heti 1 napon, egy adott időpontban (általában szerda késő délután) vehető át
- Bp., Árpád híd Pesti oldal (J. Attila Színháznál) -- itt heti 1 napon, egy adott időpontban (általában szerda késő délután) vehető át

Jelenlegi ára: 13 500 Ft
Az aukció vége: 2020-12-28 19:51 .

Pimkie fekete pamut felső - Jelenlegi ára: 400 Ft


Nyakkivágás 30 centi széles inne az uja 65 centi szabása a képeken.
Ha 5 darabnál többet vásárol a legolcsóbb ajándék.
10 ezer forint feletti vásárlásnál ingyen posta!

Jelenlegi ára: 400 Ft
Az aukció vége: 2020-12-28 18:45 .

Pentax K200D digitális fényképezőgép objektívvel, kevés expóval eladó - Jelenlegi ára: 45 000 Ft

Eladó a képen látható igen szép állapotban lévő digitális fényképezőgép, a hozzá tartozó kit objektívvel (Pentax 18-55). Minden gyári tartozéka megvan: dobozok, kábelek, leírás, CD, stb. Magyarországi vásárlás. Keveset használt, expószám csak kb. 4820. Jár hozzá még egy SD kártya és 4db Eneloop márkájú AA tölthető aksi is. Hibátlanul működik.
Magyar nyelvű menü nincs a gépben, videófelvételt nem tud.

Jelenlegi ára: 45 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-28 17:30 .

VIHARZÓNA, GEORGE CLOONEY - DVD - Jelenlegi ára: 1 390 Ft


VIHARZÓNA CÍMŰ FILM
ŐSZINTE MEGRÁZÓ FILM, JÓ ÁLLAPOTBAN

Jelenlegi ára: 1 390 Ft
Az aukció vége: 2020-12-28 15:51 .

Civilization 2 DOBOZOS PC játék. - Jelenlegi ára: 9 980 Ft

Civilization 2 dobozos Pc játék.
Hiánytalan belső tartalom, kifogástalan állapotban.
A külső doboz is kiváló állapotban.
Bármilyen postázási forma megoldható vagy személyesen Békéscsabán.
Több játékom és RENGETEG RUHÁM van feltéve, vegyél akár több dolgot is.
Több termék rendelése esetén a postaköltséget csak egyszer számítom fel!
Ha van kedved nézd meg a többi termékemet is!


Jelenlegi ára: 9 980 Ft
Az aukció vége: 2020-12-28 14:42 .

Nutmeg cica mintás kislány felső - Jelenlegi ára: 2 090 Ft

Cica mintá s kislá ny felső, csillogó s mintá val, fliterrel é s varott mintá val dí szí tett, alja megkö thető é s gumí rozott, tö rtfehé r szí nű
Cikkszám: 4311033169 - 86
Anyaga: 100 % pamut
Márka: Nutmeg
Szélesség: 27 cm
Hosszúság: 31 cm
Ujj nyaktól: 31 cm
Terméken rögzített méret: 1, 5-2 év
Minden gyerekruhánk egyedi (modellenként csak 1 db van belőlük). Ha megtetszett, ne habozz a rendeléssel, mert hamar elvihetik előled.
HOGY TUDOK FIZETNI?
Utánvéttel
A rendelésed leadása után visszaigazoló e-mailben kapod a csomagod érkezésének pontos idejét és helyét. Majd a csomag kézhezvételekor tudsz fizetni a futárnak. Ebben az esetben a szállítási költség mellett a kezelési költség további 300 Ft. Előre utalással
A rendelést visszaigazoló e-mailben megtalálható minden adat, ami az utaláshoz szükséges. A számlán szereplő összeg megérkezése után adjuk fel a csomagod. Ha a vásárlás összege adott nap 14 óráig megérkezik bankszámlánkra, még aznap elindítjuk a csomagküldést. Így akár 1-2 munkanap múlva már át is veheted a futártól.
SZÁLLÍTÁSI INFORMÁCIÓ
Személyes átvételre nincs lehetőség. A csomagokat a GLS futárszolgálat szállítja ki, a megrendelést követő 1-2 munkanapon belül 8. 00-16. 00 között, ezért akár munkahelyi címed is megadhatod szállítási címként. Amikor a csomagodat elkészítettük és postára adtuk, e-mailt küldünk a csomag várható érkezésének napjáról. Csomagodat kérheted a szállítási feltételek pontban leírtak alapján. Utánvétes rendelés esetén a szállítás mellett a kezelési költség további 300 Ft/csomag. INGYENES SZÁLLÍTÁS
Ha termékeink közül többet is vásárolsz egy időben és azok együttes értéke meghaladja a 15. 000 Ft-ot, úgy a szállításod INGYENES. Használd ki és a szállítási költség helyett inkább legyen egy ruhával több a kosaradban! A fenti árak kizárólag Magyarország területén belüli szállítás esetén érvényesek. Hétvégén és ünnepnapokon a szállítás szünetel.
VISSZAKÜLDÉS, HA NEM AZT KAPTAD, AMIRE VÁGYTÁL
A vásárolt termékeket 14 munkanapon belül visszaküldheted címünkre a számlával együtt, de kérlek ez esetben előre jelezd e-mailben a visszaküldés szándékát és okát). A vételárat szállítási költséggel együtt 1 héten belül visszautaljuk az e-mailben megadott bankszámlaszámra. A termékeket csakis és kizárólag eredeti állapotában vesszük vissza! Higéniai okok miatt kivételt képeznek a fehérneműk (bugyi, alsónadrág, fürdőruha).
SZÁMLÁZÁS
Minden vásárlásnál ÁFA-s számlát adunk, amit a rendeléskor leadott számlázási címre állítunk ki.
Várjuk kérdéseidet, írj nekünk! Segítünk!


Jelenlegi ára: 2 090 Ft
Az aukció vége: 2020-12-28 13:42 .

Univerzális balzsam méhviasszal és E-vitaminnal (1276) Oriflame. Új! (M) - Jelenlegi ára: 500 Ft

Univerzális balzsam cseresznyeillattal
(1276)
15 ml/db
Oriflame
Új, bontatlan termék.
Eredeti ára: 1299 Ft
Többfunkciós balzsam természetes méhviasszal és E-vitaminnal. Ideális az ajak száraz bőrének ápolására. Gyengéden hidratálja, táplálja, nyugtatja, védi, puhábbá és simábbá teszi a bőrt, és fokozza a komfortérzetét.  
Átvehető személyesen Budapesten ELŐRE EGYEZTETETT időpontban: - Bp., 16. kerületben a Rákosi út – Sándor utca sarkánál.
Néha az Örs vezér terénél, pl. Árkád előtt.
Banki előre utalást követően szívesen postázom.
Utánvétel csak abban az esetben, ha a szállítás költségét előre utalja a vásárló.
Írj itt, hogy milyen Avon vagy Oriflame terméket szeretnél vásárolni, és ha van, felteszem a hirdetését!
Nézd meg a többi hirdetésemet is!
Klikkelj a "Hirdető összes hirdetése" szövegre.


Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2020-12-28 11:36 .

2020. december 27., vasárnap

DELL INSPIRON N5010 M5010 BEKAPCSOLÓ PANEL - Jelenlegi ára: 2 000 Ft


DELL INSPIRON BEKAPCSOLÓ PANEL (568)
Termékleírás:
Tesztelt.
Dell P/N:  50108343
50. 4HH05. 201
Vásárlói tájékoztató:
Ha bármilyen kérdése van a termékkel kapcsolatban, azt lehetőség szerint licitálás előtt tisztázzuk.
Kérnék mindenkit, hogy csak abban az esetben licitáljon, ha elolvasta és elfogadta feltételeinket!
Köszönjük az érdeklődést.  Kérem tekintse meg további termékeinket.

Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-28 11:00 .

MINECRAFT. XBOX 360 - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

MINECRAFT
EREDETI, HIBÁTLANUL MŰKÖDIK!
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL ÉRDEN VAGY POSTA AZ ALÁBBI DÍJAKON
1 JÁTÉKNÁL AJÁNLOTT+ELSŐBBSÉGI LEVÉLKÉNT: +900FT
2 VAGY TÖBB JÁTÉKNÁL 1 NAPOS ÜZLETI CSOMAGKÉNT: +1. 350FT
1 VAGY TÖBB JÁTÉK MPL CSOMAGAUTOMATÁBA: +800FT
A TERMÉKRŐL SZÁMLÁT ADOK ÉS 1 HÉT GARANCIÁT VÁLLALOK RÁ!
TEKINTSE MEG A TÖBBI XBOX 360-ONE-PS4-DVD-EGYÉB TERMÉKEIM
JÁTÉKOK-KONZOLOK-KIEGÉSZÍTŐK SZÉLES VÁLASZTÉKBAN!


Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-28 09:51 .

Matthew Quick - Boy 21 - Jelenlegi ára: 2 379 Ft


Kedves Érdeklődő!
Üdvözli Önt a lira. hu online könyváruház csapata.
Áruházunk közel 50 éve széles könyvválasztékkal áll a vevők rendelkezésére.
A megrendelt könyveket házhozszállítással veheti át. A szállítási díj 999 Ft, 10000 Ft felett pedig ingyenes Magyarország területén.
Minden könyvünk új, kiváló állapotú, azonban a folyamatosan változó készlet miatt előfordulhat, hogy a megrendelt könyv elfogyott áruházunk készletéből.
LEÍRÁS
1330275
Matthew Quick
Boy 21
Finley élete sosem volt könnyű. Két dolog azonban mindig tartotta benne a lelket: a kosárlabda és a barátnője. Aztán megérkezik az életébe egy harmadik dolog: Russ. Egy finoman szólva is furcsa fiú, aki azt állítja, a világűrből érkezett, és bár az ország egyik legjobb ifi kosarasa, a világért sem volna hajlandó pályára lépni. Finley mindenkinél jobban megérti Russ-t, segítene is rajta, de van egy bökkenő: Russ minél jobban lesz, Finley annál rosszabbul. A két fiú mégis összebarátkozik, és ennek egészen váratlan következményei lesznek...
Matthew Quick új regénye egy szótlan fiú nagyon is beszédes elméjébe vezet minket, ahol elgondolkodtató és szórakoztató gondolatok keverednek tragikus és humoros emlékekkel.
Szállítási és átvételi lehetőségek:
Házhozszállítás
A szállítási díj 999 Ft, 10000 Ft felett pedig ingyenes Magyarország területén.
Köszönjük, hogy bennünket választott, reméljük, hogy a jövőben is megelégedésére szolgálunk.
Üdvözlettel:
A lira. hu csapata


Jelenlegi ára: 2 379 Ft
Az aukció vége: 2020-12-28 08:42 .

Régi rádió plexi skálalap - Jelenlegi ára: 1 200 Ft


Telefonon nincs kommunikáció, és azért se kelljen hívogatnom senkit, hogy ugyan nézze már át a levélszemeteit (vevők 50%-nál ott kötnek ki email-jeim), nem beszélve arról, hogy élő e-mail-címet adjon meg a Vaterának!
#33882 @ Lvit 
kaalmaan_item_842017351_

Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2020-12-28 07:19 .

Green Cell Digitális kamera akkumulátor 361-00087-00 010-12389-15 Garmin Virb Ultra 30 3.7V 1000mAh - Jelenlegi ára: 5 2

Kapacitás: 1000 mAh, Feszültség: 3. 7V, Cella technológia: Li-Ion, Cella gyártója: Green Cell
Kompatibilis készülékek:   "Garmin 010-01529Garmin 010-01529Garmin Virb UltraKompatibilis akkumulátorok: 010-12389-15361-00087-00BW800113744GMICP9029Termék kód: CB87


Jelenlegi ára: 5 290 Ft
Az aukció vége: 2020-12-28 05:42 .

Opel Astra H 2003-2012 - lengéscsillapító, hátsó, 5ajtós, jelölés: A1 - Jelenlegi ára: 5 533 Ft

lengéscsillapító, hátsó, 5ajtós, jelölés: A1 (844930-1-5)
24463096
463016733
22203740
kivéve süllyesztett alváz
kivéve motortér alváz védő készlet
kivéve IDS+
 Opel 
 Opel Astra H 2003. 09. 01-2014. 08. 31 (OPEAst H) 
Használt - bontott cikk!


Jelenlegi ára: 5 533 Ft
Az aukció vége: 2020-12-28 04:51 .

0H053 M59-es fekete fém napellenző kontra gyűrűvel - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Hibátlan állapotú, fekete színű, fém napellenző, fotós kellék, kiegészítő.
A meneten kontra csavar is található a precíz rögzítés érdekében. Szélesség: 5. 5 cmHosszúság: 6. 9 cmSúly: 0. 034 kgMenet mérete: 59 mm
Termékeim között több fényképezőgép-alkatrész található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több fényképezőgép található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több fotós kellék található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
 
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
 
Személyes átvétel Budapest IX.
 
 
Személyes átvétel Szeged
 
 
MPL csomag előre utalással
 
 
MPL csomag utánvét
 
 
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
 
Személyes átvételkor készpénzben
 
 
Banki átutalás
 
 
Utánvét
 
 
Paypal (MasterCard, Visa)
 
 
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
 
Személyes átvétel
1-5 munkanap
 
 
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
 
 
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
 
( m42-es m42 m-42 m 42 m42 es m-42 es m 42 es m-42-es m 42-es m42-s m-42-s m 42-s )

Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2020-12-28 03:36 .

Cuki lollipop nyári trikócska 98-104 - Jelenlegi ára: 800 Ft

Cuki Lollipop triko. Hossza pánttal: 25 cm, mell: 21 cm.

Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2020-12-28 02:19 .

Kétfunkcios, meglepetés toll - Jelenlegi ára: 2 400 Ft

Kétfunkcios toll, új nem használt, tollban kés, fekete színű, vagy ezüst színű választható,

Jelenlegi ára: 2 400 Ft
Az aukció vége: 2020-12-28 00:48 .

Óvodás Hátizsák hűtős (9 órás) ,Tapsi Hapsi mintával, címkés, vadi új, olcsó - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Rajzfilm motívumos (Warner Bros produkciós) Tapsi Hapsi figurás hűtős hátizsák vadonat új, címkés olcsón eladó!
Nyáron kánikulában hűtve, de ősszel-télen viszont a meleg italt viheti magával a kicsi kirándulásra, családi sétákra, vagy épp az ovisokkal!
A táska a tetején elhelyezett kézifogó és az állítható vállpántok segítségével kényelmesen hordozható kézben és vállon egyaránt.
Hátoldala és a vállpántok szellőzős borítással, két oldali zseb és elöl egy nagyobb zseb található rajta,   a belseje lemosható PEVA béléssel rendelkezik.  
Mérete: 33 cm magas x 25 cm széles x 10 cm mély
Kérem nézze meg a többi termékem is, biztosan talál mást is közöttük.., köszönöm!


Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2020-12-27 23:42 .

Új! 25-ös GEOX cipő - Jelenlegi ára: 6 400 Ft

Új! GEOX cipő
Állapota: új, kiállítási darab volt, az egyik cipő minimálisan világosabb
Mérete: 25-ös
Belső talphossz: 16 cm
Bolti ára:  16. 990 Ft
Tulajdonságok:
Felsőrész bőr, textil és egyéb anyag
Tisztítás: a cipő mosógépben nem mosható, a szennyeződéseket a felsőrészen puha szőrű kefével, vagy puha ruhával tisztítsa le, a talpat vizes lemosással tisztítsa
Mérsékelten vízálló
Bélés: egyéb anyag és textil
Talpbélés: bőr
Járótalp: egyéb anyag (Pl: szintetikus bőr, műanyag)
Rendszeres viseletre alkalmas
Utcai viseletre alkalmas
Tavaszi-őszi lábbeli
A lábbelit óvja a szúrós tárgyaktól, súrlódástól, mert felülete sérülhet
A lábbal érintkező részek (felsőrész és bélés) elszíneződést okozhatnak, melyek esztétikai jellegűek
GEOX LÉLEGZŐ® gumitalp lyukacsos, a belsejében pedig egy speciális mikroporózus szerkezetű membrán található, mely biztosítja a természetes szellőzését a lábnak, és nem engedi át a vizet
Személyes átvétel: XVIII. ker. Pestszentimre központ közelében, egyeztetett időpontba, de bármelyik nap, bármikor átvehető (hétvégén is).


Jelenlegi ára: 6 400 Ft
Az aukció vége: 2020-12-27 22:30 .

UNIVERZÁLIS NAGY motorkerékpár túraplexi túra plexi szélvédő toldat kiegészítő magasító LÉGTERELŐ - Jelenlegi ára: 21 99

Univerzális - teljesen új, füstszínű túra plexi magasító
Bármilyen motorkerékpárra felszerelhető (enduro, nakedbike, chopper)
RAKTÁRON VAN - AZONNAL ÁTVEHETŐ!
- Légterelő toldat
- Plexi tetejére szerelhető
- Füstszínű/ sötétített színben
- Egyszerű felszerelés, nem kell megfúrni a plexit, nem kell hozzá speciális szerszám
- Időjárás álló kivitel, nem karcolódik
- Megszünteti a légörvény okozta hanghatásokat a motorkerékpáron.  
- A csomag tartalmazza:
1 darab légterelő
+Minden felszereléshez szükséges tartozék része!
Méret:  kb. 365 MM széles és 14 cm magas (XXL méret)
UTOLSÓ DARAB RAKTÁRON!
Több termék vásárlása esetén is csak egyszeri szállítási költség!
A plexik igény szerint fóliázhatóak!
===========================================================================
 
A megrendelés folyamata:
 
Fent a terméklapon a „ Megveszem most! ”  gombra (narancssárga) kattintva tudja megrendelni a terméket.
A következő oldalon kiválaszthatja, hogy:
- személyesen (Debrecenben ) veszi át a terméket, vagy
- DPD futárszolgálattal házhoz szállítást kér.
Házhozszállítás esetén a következő lapon tudja megadni a szállítási címet!
A vásárlást követően néhány percen belül a rendszer a vaterán megadott email címére egy visszaigazolást küld, ebben pedig minden további tudnivaló szerepel (bankszámlaszám, ahova a vételárat és szálíltási költséget utalhatja, elérhetőség, stb).
Egy erre küldött válaszemailben fel tudja venni velem a kapcsolatot.
RENDELJE MEG MOST ÉS VEGYE ÁT A TERMÉKET 48 ÓRÁN BELÜL! *
*Az átutalás indítását követően mindössze 48 órán belül (2 munkanapon belül) kézbesíti a terméket a DPD.
A csomag végig nyomon követhető, így biztonságban van a pénze és a vásárolt termék is.
Amennyiben több terméket vásárol,  spórolhat az újabb szállítási költségeken. További termékeinket megtalálja a lenti galériában, vagy ide kattintva:   "Az eladó további termékei"
(A termékekből korlátozott mennyiség van raktáron, ezért a kinézett termék megrendelését követően is meg tudja nézni a termékeinket - így biztosan nem marad le a termékről! )
Vásároljon megbízható Eladótól!
AZ ELADÓ ÖSSZES TERMÉKÉHEZ KATT IDE!

Jelenlegi ára: 21 990 Ft
Az aukció vége: 2020-12-27 20:45 .

0D308 Diafilm LONDONI KÉPEK 1982 - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Diafilm eredeti műanyag dobozában.
Cím: LONDONI KÉPEKSúly: 0. 01 kg
Termékeim között több diavetítő található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több diakocka található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több diafilm található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
 
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
 
Személyes átvétel Budapest IX.
 
 
Személyes átvétel Szeged
 
 
MPL csomag előre utalással
 
 
MPL csomag utánvét
 
 
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
 
Személyes átvételkor készpénzben
 
 
Banki átutalás
 
 
Utánvét
 
 
Paypal (MasterCard, Visa)
 
 
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
 
Személyes átvétel
1-5 munkanap
 
 
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
 
 
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
 
( diafilm Anglia dia film földrajz útleírás Nagy-Britannia Albion )

Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-27 20:00 .

Pepperts új címkés lányka hótaposó/téli csizma 35 - Jelenlegi ára: 2 499 Ft

Eladó szekrényben átnőtt, vadonatúj, címkés Lidlben vásárolt ezüst színű Pepperts téli csizma, hótaposó.
Vízálló, szélálló, lélegző anyag.
Zippes, belebújós.
Amennyiben a Vaterán/Teszveszen lévő termékeim közül még egyet megvásárolsz, ingyen postázok.
Kérdés esetén állok rendelkezésre, telefonon  is!


Jelenlegi ára: 2 499 Ft
Az aukció vége: 2020-12-27 18:45 .

Egyiptomi Fáraó Szobor Golyóstoll - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Egyiptomi fáraó szobor golyóstoll
Mérete: 15, 5cm

Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-27 17:30 .

Barkas ajtózár ütköző betét, jobb oldalra, új - Jelenlegi ára: 500 Ft

Barkas ajtózár ütköző betét, jobb oldalra, új.
CSOMAGOLÁSI KÖLTSÉG NINCS.
Az aukciózárás után levelet küldök, a részletek megbeszélése kizárólag emailben.
KÉRLEK NE ZAVARJ HÉTKÖZNAP NAPKÖZBEN TELEFONON!
Amennyiben a licit lejárta után 3 napon belül nem jelentkezel és 14 nap után sem fizeted ki a terméket, negatív értékelést adok.

Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2020-12-27 15:48 .

Acer Aspire 5732Z notebook webkamera - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Eladóak a fent említett Acer notebook webkamera !

Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-27 14:51 .

Tömör fenyő- és jegenyefa macskaház 50 x 46 x 43,5 cm - Jelenlegi ára: 33 868 Ft


Szín:
Barna
Csomagok száma:
1
Ez a masszív macskaház megóvja bundás kedvencét a mostoha időjárástól, és remek helyet biztosít macskája pihenéséhez. Tömör favázának köszönhetően ez a kültéri ketrec erős és strapabíró. A zöld időjárásálló tető megvédi az esőtől. A rámpa ideális arra, hogy macskája elnyújtózzon. A faketrec remek búvóhelyet nyújt bajszos barátjának, és emellett rusztikus bájt is kölcsönöz kültéri életterének. A macskaházat könnyű összeszerelni. Színe: barna és zöld Anyaga: tömör fenyő-/jegenyefa váz Mérete: 50 x 46 x 43, 5 cm (Ho x Szé x Ma) Vízálló szövettel bevont tető (100% poliészter) Macskák számára ideális

Jelenlegi ára: 33 868 Ft
Az aukció vége: 2020-12-27 13:45 .

HS SZABADIDŐNADRÁG L-ES MÉRET - Jelenlegi ára: 1 Ft


                                              
Üdvözöllek az oldalamon.
 
 
 Márkás minőségi ruhák értékesítése
Ausztriából származó ruhák hatalmas választékban, mindent megtalász , női, férfi, kis mennyiségben gyermek ruhák, felsők, nadrágok, kabátok, kiegészítők
Mind extra-krém minőség
kis mennyiségben I. osz. de hordható darabok
A bolti ár töredékéért
Válogass kedvedre
Sok termék 1ft-ról indul
Felsők 500ft-tól
Nadrágok 1500ft-tól
Kabátok 3500ft-tól
Licit tárgya :
HS szabadidőnadrág, dereka gumis, egyenes szárú
szép állapotban
anyaga: kevert
Méret: L
Termékek összevárása: 10nap
Postázás : a feltüntetett módon, utalás után 2-3 napon belűl
                      (FOX nálunk nincs)
10. 000ft felett ingyenposta!!!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2020-12-27 12:30 .

2020. december 26., szombat

Caliber Compass Patriot Outlander hátsó kerékagy - Jelenlegi ára: 28 500 Ft

DODGE Caliber- JEEP Compass , Patriot - MITSUBISHI ASX , Lancer, Outlander hátsó kerékagy csapággyal
SNR gyártó
ABS-el


Jelenlegi ára: 28 500 Ft
Az aukció vége: 2020-12-27 10:45 .

Polygel Műköröm Építő Kezdő Csomag,Új.. Készleten - Jelenlegi ára: 12 000 Ft

Polygel  szett:
-100db tipp
-4 tubus 30ml polygél, Pink, White, Clear, Nude színekben
-1 flakon Flakon hozzá való Liquid 60ml
-1db ehhez a technikához való kétoldalas ecset
Nem porcelán és nem zselé ! A Polygel, a világon egyedülálló műköröm építő alapanyag, amely egyesíti a porcelán és a zselé előnyeit, azok hátrányai nélkül. UV fényre köt, de nem éget. Szagtalan likviddel formázható. Nem folyik el, 5 körmönként elég köttetni. Nincs szálló por, a reszelék azonnal leesik, megkímélve Téged és vendéged egészségét. 23%al könnyebb mint a porcelán, pillekönnyű viselet a mindennapokra, a jövő műköröm építőanyaga megérkezett!  

Jelenlegi ára: 12 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-27 09:51 .

Szodalit fülbevaló (308) - Jelenlegi ára: 890 Ft


Szodalit fülbevaló. Az akasztó natúr orvosi fémből készült, fémérzékenyek is hordhatják.
Gyöngyök átmérője: 10 - 6 mm
A fülbevaló teljes hossza: 5, 5 cm (1-2 mm eltérés lehet)
Az ékszer természetes ásványból készült.
Szodalit
A szodalit a kék különböző árnyalataiban előforduló ásvány. Mivel klórt tartalmaz, lehetséges fehér és szürke beszűrődés is. A művészek kövének is nevezik.
Keménysége a Mohs-skálán: 6
Hozzárendelhető csakra: Torokcsakra, homlokcsakra
Biológiai hatásai:
Hatásos a torokproblémák kezelésében, csökkenti a magas vérnyomást, normalizálja a nyirokrendszer és a mirigyek működését.
Lelki hatásai:
Segít az egyensúly megtartásában, éppen ezért nyugtat, erőt és magabiztosságot ad. Segít elérni a céljainkat és a kreatív embert alkotásra ösztönzi. A bűntudatot is enyhíti.
Csak ajánlottan postázok, kérem, ezt vegye figyelembe a licitáláskor.
Több darab megvásárlása esetén egy levélben küldöm.  
*********************************
Nagyon fontos! Kérem, sose utaljon a díjbekérő levelem elolvasása előtt, mert a szállítás sok esetben olcsóbb, mint amit a rendszer összesítésben megad.
Csomagolási költséget nem számolok fel. Mérettől függően ajánlott levélként, vagy futárral küldöm.
Személyes átvétel Pécsen lehetséges.
Az aukció lejárata után felveszem Önnel a kapcsolatot. Önnek egy hete van arra, hogy reagáljon a megkeresésre. Ha ez nem történik meg ez alatt az idő alatt, az árut újra listázom.
Kérem, amennyiben bizonytalan valamiben, licitálás, vagy vásárlás előtt kérdezzen.
Személyes átvétel esetén természetesen készpénzes fizetésre is van lehetőség.


Jelenlegi ára: 890 Ft
Az aukció vége: 2020-12-27 08:42 .

Bluetooth Hordozható Hangszóró Mars Gaming MSB0 LED RGB 10W Fekete - Jelenlegi ára: 12 383 Ft


Márka:
Mars Gaming
EAN:
4713105962932
Szállítási idő:
16 nap
Ha szenvedélyesen rajongsz a informatikai és elektromos termékekért, és szeretsz lépést tartani a technológiával, ne maradj le a legkisebb részletekről sem, vásárold meg Bluetooth Hordozható Hangszóró Mars Gaming MSB0 LED RGB 10W Fekete-et verhetetlen áron. Teljesítmény: 10 WCsatlakozás: Bluetooth 4. 2Hatótáv: 10 mFrekvenciaválasz: 20Hz-20KHzKb. önálló működési idő: 6 óraMéretei kb.: 26 x 13, 3 x 12, 7 cm
Márka: Mars Gaming
EAN: 4713105962932
Szállítási idő: 16 nap


Jelenlegi ára: 12 383 Ft
Az aukció vége: 2020-12-27 07:19 .

Cocco Bill - A vadnyugat hőse 7., 9. DVD - Jelenlegi ára: 400 Ft

AZ ÁR EGY DARABRA VONATKOZIK
7. - Cocco Bill és a bankrablók (közepesen karcos)
9. - Cocco Bill a kalózok között x2 (karcmentes)
A KÉPEN A 10. IS OTT VAN, DE AZ MÁR ELFOGYOTT
A TERMÉKET A FIZETÉST KÖVETŐ 5 MUNKANAPON BELÜL POSTÁZOM, SZEMÉLYES TALÁLKOZÓ IS LEHETSÉGES,  KIZÁRÓLAG BUDAPEST 11. KERÜLETBEN A BIKÁS PARKNÁL. PONTOS POSTAKÖLTSÉGET CSAK BECSOMAGOLÁST KÖVETŐEN TUDOK MONDANI; AMENNYIBEN ELŐRE TUDNI SZERETNÉ, KÉREM, KÉRDEZZEN RÁ VÁSÁRLÁS ELŐTT. EGYÉB INFÓK AZ ISMERJ+ OLDALAMON. SZÁLLÍTOK MPL-LEL ÉS FOXPOSTTAL IS A MINDENKORI DÍJSZABÁSOK SZERINT.  

Jelenlegi ára: 400 Ft
Az aukció vége: 2020-12-27 06:06 .

GEKO ágvágó olló,mellévágó,700 mm PP + TPR fogantyú. G72024 - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Műszaki adatok:
Maximális vágási átmérő: 35 mm
Penge anyaga: HCS acél, Teflon
Fogantyú anyaga: acél, polipropilén, hőre lágyuló gumi
Penge típusa: olló
Teljes hossz: 730 mm
Penge hossza: 70 mm
A fogantyú hossza: 560 mm
 
Tökéletes a tavaszi kertészeti tevékenységekhez. A termék teflonból, edzett acélból készül, ezért az ollók ellenállnak a korróziónak és hosszú ideig tartanak.
A metszőollók polipropilénből (PP) és hőre lágyuló gumiból (TPR) készülnek, biztonságos és kényelmes fogást biztosítva nedves és csúszós kézzel is
A termék jellemzői:
A kések kiváló minőségű HCS acélból készültek
tökéletes a kemény hajtások és ágak vágásához
Teflon bevonatú penge

Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-27 04:54 .

Domján Tamás és a Koktél - Egy nagy buli az élet 2xCD (Magneoton 5144-25530-2, 2007) - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Tisztelt Érdeklődő!
Eladó a képeken látható dupla CD. A kiadvány eredeti, használt, de kiváló állapotú.
A borító a képeken látható, kiváló állapotú.
A műanyag CD tok elején hajszálrepedés van.
Viszonylag ritka kiadvány!
Borító: EX
Média: NM
Amennyiben postai úton történő átvételt szeretne választani, kérem az utalással várja meg, míg küldöm a postaköltség pontos összegére vonatkozó információt!! A terméklapon a szállítási költségre vonatkozó adatok csak tájékoztató jellegűek.
Licitet nem törlök!
Az árverés lezárását követően kérem, 3 munkanapon belül vegye fel velem a kapcsolatot e-mailben, vagy telefonon!
Kérem, vegye figyelembe a fentieket a licitálás előtt!
Köszönöm az érdeklődést!
A minősítés a nemzetközi kereskedelmi szabvány alapján történt:
M (Mint – „ újszerű, kifogástalan” ) Teljesen kifogástalan állapotú (le nem játszott) lemez.
NM (Near mint – „ szinte újszerű” ) Szinte kifogástalan állapotú lemez, egy-két nagyon apró felületi hajszálkarc fellelhető rajta, a lejátszás teljesen sercegésmentes.
EX (Excellent – „ kiváló” ) Alig használt, szinte újértékű lemez, apró felületi sérülés előfordulhat, ám ez a lejátszáskor nem hallható. A borítón minimális kopás fedezhető csak fel az éleknél vagy sarkoknál.
VG (Very good – „ nagyon jó” ) Keveset használt lemez, felületi karcok lehetnek rajta; kis mértékű, ám a lejátszást érdemben nem zavaró sercegés előfordulhat. A borítón fellelhető árcédula, vagy annak nyoma, illetve lemez-okozta kisebb mértékű körkopás is lehetséges.
G (Good – „ jó” ) Erősen használt lemez, zavaró sercegés hallható, de a lemez végigjátszható. A borítón nagyobb felületi kopás, gyűrődés, élén pedig szakadás található.
F (Fair – „ tűrhető” ) Rossz állapotú lemez, erős sercegés, a tű néhol ugrik. A borító szakadt, foltos vagy gyűrött.
P (Poor – „ gyenge” ) Lejátszhatatlan, mélyen karcos vagy hullámos lemez, a borító erősen sérült vagy hiányos.
B (Bad – „ rossz”
W (Worn – „ megviselt” )


Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-27 03:36 .

Időjárásjelző ébresztőóra hőmérő páratartalom mérő AKCIÓ - Jelenlegi ára: 3 230 Ft

Divatos, fekete és szürke keretes barométer, időjárás előrejelző állomás LCD kijelzővel. hőmérséklet- és páratartalom mérő, órával, ébresztőórával, illetve naptár funkcióval. 2 db AAA elemmel működik, az elemet nem tartalmazza. Méret: 13 x 13 x 2 cm.
AKCIÓS !
Ha a termék átvétele vagy postázása sürgős, tehát adott dátumra kell (pl. születésnapra, utazás előtt, stb. ), leütés előtt kérem érdeklődjön, mert ha a raktárkészlet elfogyott, lehet hogy várni kell rá kb. 1-2 hétig.

Jelenlegi ára: 3 230 Ft
Az aukció vége: 2020-12-27 02:19 .

Női csomós karkötő eladó! - Jelenlegi ára: 990 Ft

Csomós karkötő eladó!
Vadiúj, soha nem használt!
Kihagyhatatlan ajánlat!

Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2020-12-27 01:06 .

fa építő játék,favonat,épületek,Police-garage,kórház-tűzoltóság,ÚJ! - Jelenlegi ára: 1 690 Ft


városépítés, szerepjáték, favonathoz, terapasztalra, rengeteg  lehetőség!
 
kétoldalas épületek, kétféle kombináció, az ár darab ár!
 
fejlesztő, alkotó játék!
 
a bolti kép csak árinfó!!

Jelenlegi ára: 1 690 Ft
Az aukció vége: 2020-12-26 23:42 .

Alumínium kávéfőző 3 személyes +szűrő ELADÓ! Perfect home - Jelenlegi ára: 2 200 Ft

Sziasztok!
Saját termékeimet illetve ismerőseim dolgait szeretném eladni a vatera piacán! Amennyiben kérdésed van, szívesen válaszolok rá.
A termék postázása ajánlottan vagy személyesen történik.
cm-ben megadott méréseimet figyeld!
Ha van időd nézz körül a többi termékeim között is!
Sokféle termék eladásával foglalkozom.  babaruha, gyerek - felnőtt ruhákkal, könyvekkel, porcelánnal, régi tárgyakkal, stb. DPD-futárral is postázom. 3kg-ig 890-ft.  Az ajánlott feladás nem minden terméknél lehetséges a posta szigorú szabálya miatt.
Eladó a képeken látható  3 személyes alumínium kávéfőző  használt, de szép állapotában. van hozzá egy szűrő is még nem használt, eredeti csomagolásában. A főző talán 1-2 alkalommal használt.

Jelenlegi ára: 2 200 Ft
Az aukció vége: 2020-12-26 22:19 .

Esztergom, Bazilika hajóval - Jelenlegi ára: 2 400 Ft

Bazilika hajóval
A leütés napján tájékoztatom a bankszámla adatokról és az utalandó összegről, amit maximum 1 hét alatt kérek átutalni! Természetesen tudok várni a fizetéssel ha e-mail-ben kériÚtánvét kizárt! Telefonon nincs kommunikáció, de az mail-jeimet folyamatosan nézem, így sürgös esetben is azon keressen!
#51591 @ k4 
kaalmaan_item_842002238_ Dunapart

Jelenlegi ára: 2 400 Ft
Az aukció vége: 2020-12-26 20:45 .

1896 EZÜST 1 korona szép állapotban!! EGYENES peremfelirat (KATHJ9)) - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

A képeken látható ritka szép állapotban!
Licittörlés nincs!


Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-26 20:00 .

925-ös sterling ezüst ékszerkellék: fülbevaló kapocs, akasztós EFK A 97R - Jelenlegi ára: 1 100 Ft


925-ös fémjellel ellátott,
 ródiumréteggel bevont,
valódi ezüst (bevizsgált)
beakasztós
fülbevalóalap.
1 pár
Méretek a fotón  láthatók!
Ezt a fülbevaló kapcsot a következő bevonatokkal is rendelheted.
Ha ebből szeretnél, kérlek vedd fel velem a kapcsolatot, hogy megbeszélhessük a várható szállítási időpontot és az árat.
BRH 925 Antikolt Ezüst (ródium) - ródiumréteggel bevont elem.
A ródiummal bevont elemek nagyon hosszú ideig megőrzik eredeti tulajdonságaikat. Ellenállnak mindenféle elszíneződésnek.
RH 925 Ezüst (ródium) - ródiumréteggel bevont elem.
A ródiummal bevont elemek nagyon hosszú ideig megőrzik eredeti tulajdonságaikat. Ellenállnak mindenféle elszíneződésnek. Vizuálisan sötétebbek, mint az ezüst változat, és hasonlít a fehér aranyra.
Ezüst 925 AU (aranyozott) - két rétegű, 24 karátos arany bevonattal ellátott elem: alapozó és befejező bevonat. Ennek köszönhetően az aranyozás tartósabb.
Ezüst 925 AU (Rózsa arany) - két réteg 18 karátos rózsa árnyalatú arany bevonattal ellátott elem: alapozó és befejező bevonat. Ennek köszönhetően az aranyozás tartósabb.
Az ezüst  valódiságára garanciát vállalok.
Mi is az a Sterling ezüst?
(925)
A Sterling (törvényes finomságú, teljes értékű, valódi) ezüst 92, 5%-ban tartalmaz ezüstöt, és 7, 5%-ban valamilyen más fémet, rendszerint rezet.
A Sterling ezüst húzószilárdsága majdnem kétszerese, keménysége több mint kétszerese a tiszta ezüstnek.


Jelenlegi ára: 1 100 Ft
Az aukció vége: 2020-12-26 18:45 .

BASF REFERENCE II MASTER 30 chrome audio kazetta, magnókazetta - Jelenlegi ára: 4 900 Ft

BASF REFERENCE II MASTER 30
Bontatlan csomagolású, ritka magnókazetta, a képeknek megfelelő állapotban!
1995-ös évjárat!
Type II / High bias / chrome for professionals
Személyesen átvehető: Cegléd, Vecsés.
Előre utalást követően postázom is!

Jelenlegi ára: 4 900 Ft
Az aukció vége: 2020-12-26 17:30 .

FÉRFI KARÓRA RETRO STÍLUS HORDATLAN VADI ÚJ A 80 AS ÉVEK STÍLUSÁBAN*****LCD - Jelenlegi ára: 1 999 Ft

FÉRFI QUARTZ ÓRA SPORTOS DIZÁJN
 KITŰNŐ AJÁNDÉK NÉVNAPRA SZÜLETÉSNAPRA ,
A HÉTKÖZNAPOKRA IS AJÁNLOM
 QUARTZ KIJELZŐVEL
HAGYOMÁNYOS JÓL BEVÁLT RETRÓ DIZÁJN A 80 AS ÉVEK STÍLUSÁBAN


Jelenlegi ára: 1 999 Ft
Az aukció vége: 2020-12-26 15:51 .

Kis kristály tányérok 2 db - Jelenlegi ára: 3 600 Ft

átm: 8, 5 cm
Telefonon nincs kommunikáció, és azért se kelljen hívogatnom senkit, hogy ugyan nézze már át a levélszemeteit (vevők 50%-nál ott kötnek ki email-jeim), nem beszélve arról, hogy élő e-mail-címet adjon meg a Vaterának!
Kérem licitálás előtt érdeklődjön, hogy a tétel biztosan meg van-e, mert ha esetleg hiányzik, a Vatera nem enged csak semleges értékelést adni. Ha nem válaszolnék a kérdésre akkor a tételt keresem, kérem ilyenkor se licitáljon! Értesítésem után - amelyben az érvényben lévő postai tarifa alapján adom meg a postaköltséget - 7 munkanapon belül szíveskedjen az utalást rendezni. Ellenkező esetben a tételt újraindítom.
#27321 @ 205 
kaalmaan_item_38000497_

Jelenlegi ára: 3 600 Ft
Az aukció vége: 2020-12-26 14:51 .

Oldboy ( 2013 ) DVD Új Bontatlan - Jelenlegi ára: 1 500 Ft


Oldboy
Eredeti hazai kiadású DVD magyar hanggal és felirattal
Bontatlan
Szállítási lehetőségek előre utalás után
Ajánlott levél 830 Ft
Postán maradó ajánlott levél 830 Ft
MPL csomagautomata 945 Ft
MPL csomag házhoz 1735 Ft

Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2020-12-26 13:42 .

Oriflame NovAge Skinergise Ideal Perfektion nappali vagy éjszakai krém. ÚJ!! - Jelenlegi ára: 3 590 Ft

NovAge Skinergise nappali krém  SPF30  50 ml
Többfunkciós védelmet nyújtó nappali krém, amely védi a bőrt a környezet hatásaival szemben. Segít csökkenteni a bőröregedés első jeleinek megjelenését, hatására ragyogóbbnak és egészségesebbek látszik a bőr. Akár 24 órán át tartó hidratálást nyújt. Formulája Taurine Energising Technológiát és acaiból nyert növényi őssejtkivonatot a szennyeződésekkel szemben védő Pollution Protect Technológiát és SPF30-at tartalmaz.  
Klinikailag és bőrgyógyászatilag tesztelt.
Vásárlók bevonásával tesztelt, a rutin részeként.
2023/07.       Az ár EGY termékre vonatkozik!
Új, bontatlan csomagolásban!
NovAge Skinergise Ideal Perfektion éjszakai krém. 50 ml
Segít a bőr napközben ért környezeti hatásokkal szembeni regenerálásában. Hatására reggelre kipihentebbnek látszik. Intenzíven hidratálja a bőrt, segít csökkenteni a finom vonalak megjelenését, elősegíti textúrájának javítását, fokozza ragyogását és a bőrsejtek javítását. Formulája Taurine Energising Technológia, acaiból nyert növényi őssejtkivonatot, niacinamot , glikolsavat és E-vitamint tartalmaz.
Vásárlók és bőrgyógyászatilag tesztelt.
2023/07.   Új, bontatlan csomagolásban!
Az ár EGY vonatkozik!
2 - 2 db van a nappaliból és az éjszakaiból is!
Ajánlott levélként csak postán maradóra kérhető postacímet kérek!
Több termék vásárlása esetén egy csomagban is.


Jelenlegi ára: 3 590 Ft
Az aukció vége: 2020-12-26 12:19 .

2020. december 25., péntek

Pixies: Beneath The Eyrie - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

CD, digipak, eredeti, bontatlan, 2019 Infectious
1 In The Arms Of Mrs. Mark Of Cain
2 Graveyard Hill
3 Catfish Kate
4 This Is My Fate
5 Ready For Love
6 Silver Bullet
7 Long Rider
8 Los Surfers Muertos
9 St. Nazaire
10 Bird Of Prey
11 Daniel Boone
12 Death Horizon

Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-26 11:06 .

Sofita 39 mm 6SMD Led fehér izzó 2db -Új - Jelenlegi ára: 2 100 Ft

300SOF39-6 2DB
Sofita 39 mm-es, 6SMD ledes, belsőtér világításhoz, jégfehér fényű, a hagyományos ledeknél ötször erősebb fényű, CANBUS rendszerekhez(nem jelez vissza a komputer).
Új termék gyári csomagolásban.
További jó böngészést kívánunk Vatera üzletünkben.


Jelenlegi ára: 2 100 Ft
Az aukció vége: 2020-12-26 09:54 .

Eredeti Adidas F10/F50 stoplis focicipő, jó ár, vagány, 38,5 -es. Készletkisöprés miatt leáraztam! - Jelenlegi ára: 3 00

Eladó a képen látható eredeti Adidas F10/F50 stoplis focicipő, nagyon mutatós fazon és színkombináció! Reklám áron!!!
Nagyon könnyű, kényelmes viselet és vízálló!
Használt, de nagyon jó állapotú és csúcs minőségű futballcipő, a cipő felsőrésze teljesen jó állapotú és a talpa is hibátlan.
Mérete 38 2/3-os, belső talphossz 24, 5 cm.
Készletkisöprés miatt leáraztam 5000 ft-ról 3000 ft-ra!
!!!!! Új ára töredékéért!!!!
Legalább 3 termék vásárlása esetén a postaköltség ajándék!!!!
Köszi, hogy benéztél hozzám, nézz szét a többi termékem között is!


Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-26 08:36 .

Asus 24" PG248Q LED - Jelenlegi ára: 203 390 Ft

24", 16: 9, 1920x1080, Full HD, LED, LED, 1ms, 1000: 1, 350cd/m2, DP, 1xHDMI, 2xUSB3. 0, Hangszóró, Black, Pivot


Jelenlegi ára: 203 390 Ft
Az aukció vége: 2020-12-26 07:19 .

Pronomic Diva 12", IMG Stage Line SAM-500D 700W aktív mélyláda mélynyomó - Jelenlegi ára: 59 990 Ft


Kimenő teljesítmény 4 Ohm: 500W RMS 
Zenei kimeneti teljesítmény 4 Ohm: 700W MAX 
Hangszóró: 12"
Szín: fekete
Méretek: 52 x 39 x 47 cm
Súly: 22 kg


Jelenlegi ára: 59 990 Ft
Az aukció vége: 2020-12-26 06:06 .

Hódmezővásárhely, "Fekete sas Hotel" porcelán vizeskancsó. Hibátlan. - Jelenlegi ára: 30 500 Ft

Hódmezővásárhely, "Fekete sas Hotel" porcelán vizeskancsó. Hibátlan, 24 cm magas, 1900-as évek elejéről.

Jelenlegi ára: 30 500 Ft
Az aukció vége: 2020-12-26 04:48 .

Fanatec Speedster Pure Ps1,Psone Playstation 2 Kormány + pedál (TÉRDRÖGZÍTŐS) - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

MŰKÖDŐKÉPES KORMÁNY + PEDÁL (TÉRDRÖGZÍTŐS)
A Fanatec Speedster Pure Ps1, Psone PlayStation 2 kormány + pedál
PlayStation2, PlayStation és PS one konzolokhoz.
Személyes átvétel: Budapest
Elöre utalás után postázom!
Utánvét nincs!!!!! !


Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-26 03:30 .

Motorkerékpár akku, fűnyíró, Quad 12V-os akkumulátor Varta YB7-A 12 V 8 Ah ETN 508013008 - Jelenlegi ára: 17 270 Ft

 Motorkerékpár akku YB7-A , Varta
Biztos indítási teljesítmény
Hosszú élettartam
Betöltés segítővel
Varta minőségi akkuk motorkerékpár, roller, quad, jetski, snowmobil és fűnyíró számára. A Varta Funstart Fresh csomag 2 az 1-ben csomag, részei: az akku, és a pontos szükséges savmennyiség egy csomagban. Biztos indítási teljesítmény és hosszú élettartam jellemzi, a legkeményebb feltételek mellett is.
Műszaki adatok:
A következő modellekhez: Motorráder, Motorroller, Quads, Jetski, Schneemobile, Aufsitz-Rasenmáher ? Akku/elem típus: Motorkerékpár elem ? ETN: 508013008 ? Elem-/akkutechnológia: Ólom-savas ? Feszültség: 12 V ? Hidegindítási áram: 80 A ? JIS kód: YB7-A ? Kapacitás (mAh, Ah): 8 Ah ? Méret, hossz: 137 mm ? Méret, magasság: 134 mm ? Méret, szélesség: 76 mm ? Pólustípus: Y6 ? Súly: 2. 83 kg ? Súly, Megjegyzés: Töltve
Szállítás tartalma:
Elem ? Savcsomag ? Betöltés segítő ? Használati útmutató.
Figyelem:
Conrad és az indítóakkuk többi forgalmazói az elemekre vonatkozó rendelet 10. § szerint törvényileg kötelesek attól a végfelhasználótól, aki egy indítóakkut beszerez, egy 7, 50 EUR összegű betétet igényelni. Erre a célra a Conrad cég a végfelhasználónak egy betétdíj nyugtát állít ki. Az akku áraink ennek megfelelően tartalmazzák a betét díját is. A végfelhasználók törvényileg kötelezettek a használt indítóakkukat az akku eladójának vagy egy kommunális gyűjtőhelyre visszaadni.
A betét értékének visszaadása
A veszélyes árukra vonatkozó rendelet szerint a régi akkuk csomagban való visszaküldése nem lehetséges. Ezen okból a Conrad cég a végfelhasználó számára két lehetőséget kínál a betétdíj visszanyeréséhez: az elhasznált akku és a betétdíj fizetést igazoló nyugta leadásakor a Conrad kereskedelmi egységekben a betétet azonnal visszaadjuk. Alternativ megoldásként a végfelhasználó egy kommunális gyűjtőhelyen is leadhatja az akkut, ott a betétdíj nyugtát lepecsételteti, és ezt egy Conrad kereskedésben leadja, vagy postán a banki kapcsolat megadásával és címmel együtt a Conrad-hoz beküldi. Mindkét esetben a betétet Ön visszakapja.
* A kommunális gyűjtőhelyek mindenesetre nem kötelezettek törvény alapján az indítóakkuk átvételére és a betétnyugta lepecsételésére, még akkor sem, ha önként átveszik az indítóakkukat. Amennyiben a gyűjtőhely az Ön indítóakkuját nem veszi át, vagy a betétnyugtát nem pecsételi le, akkor kérjük, hogy az indítóakkut valamelyik üzletünkben adja le, vagy egy olyan gyűjtőhelyre vigye, ahol a betétdíj nyugtát lepecsételik.
A termék kiszállítási ideje 4-5 munkanap.
A termék cikkszáma: #245127


Jelenlegi ára: 17 270 Ft
Az aukció vége: 2020-12-19 04:45 .

Női karóra - Jelenlegi ára: 1 Ft

Női fémszíjas  karóra. Hosszúság: 25cm. Óralap átmérő: 40mm. Vízálló 3 bar.   A termék külföldről érkezik, a várható szállítás 2-3 hét. A postaköltség 2500ft. A képen látható szinekből kapható.  


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2020-12-25 16:42 .

1C498 Jelzett dupla csörgő hangszer 25 cm - Jelenlegi ára: 4 800 Ft

Szép állapotú, dupla gömbös csörgő hangszer, fekete lakk fogó résszel.
Jelzés:
ORIGINAL AL.. LMAHosszúság: 25 cmSúly: 0. 06 kg
Termékeim között több hangszer található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
 
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
 
Személyes átvétel Budapest IX.
 
 
Személyes átvétel Szeged
 
 
MPL csomag előre utalással
 
 
MPL csomag utánvét
 
 
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
 
Személyes átvételkor készpénzben
 
 
Banki átutalás
 
 
Utánvét
 
 
Paypal (MasterCard, Visa)
 
 
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
 
Személyes átvétel
1-5 munkanap
 
 
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
 
 
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
 
( lila mályva rózsaszín csörgő csörgős csörgős hangszer rázó rázó hangszer rázós rázós hangszer salsa szalsza )

Jelenlegi ára: 4 800 Ft
Az aukció vége: 2020-12-25 23:45 .

ÚJ C&A Jégvarázs/Frozen 134-es hosszú ujjú flitteres felső, tunika, simogatós, Elsa/Anna - Jelenlegi ára: 2 790 Ft

Új, címkés C&A hosszú ujjú felső, eredeti csomagolásban. Anyaga: 100% pamut. 30 fokon mosható.
Teljes hossz: 49 cm
Mellbőség: 35, 5 cm
Ujjhossz válltól: 44, 5 cm
Vállszélesség: 29 cm


Jelenlegi ára: 2 790 Ft
Az aukció vége: 2020-12-25 22:30 .

1B607 Régi Industar 50-2 3.5/50 fémházas objektív M42 - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Régi fém házas analóg objektív, optika.
Feliratok:
INDUSTAR-50-2
3. 5/50
MADE IN USSR
7035357Súly: 0. 07 kgMenet átmérő: 42 mm
Termékeim között több objektív található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több fotós kellékek található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több fényképezőgép található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
 
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
 
Személyes átvétel Budapest IX.
 
 
Személyes átvétel Szeged
 
 
MPL csomag előre utalással
 
 
MPL csomag utánvét
 
 
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
 
Személyes átvételkor készpénzben
 
 
Banki átutalás
 
 
Utánvét
 
 
Paypal (MasterCard, Visa)
 
 
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
 
Személyes átvétel
1-5 munkanap
 
 
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
 
 
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
 
( fényképező gép fényképezőgép analóg fényképezőgép analóg fényképező gép )

Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-25 20:36 .

1B563 Panasonic DMR-ES20 távirányító és használati útmutató - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Panasonic DMR-ES20 dvd író eredeti távirányítója, használt, de szép állapotban, a davd író használati útmutatójával.
Távirányítón felirat:
EUR7720KLO
PANASONIC DVD/TV
Súly: 0. 25 kgA távirányító mérete: 5 x 19. 5 cm
Termékeim között több műszaki készülék található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több Panasonic termék található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
 
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
 
Személyes átvétel Budapest IX.
 
 
Személyes átvétel Szeged
 
 
MPL csomag előre utalással
 
 
MPL csomag utánvét
 
 
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
 
Személyes átvételkor készpénzben
 
 
Banki átutalás
 
 
Utánvét
 
 
Paypal (MasterCard, Visa)
 
 
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
 
Személyes átvétel
1-5 munkanap
 
 
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
 
 
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
 
( TÁV IRÁNYÍTÓ TÁVKAPCSOLÓ TÁV KAPCSOLÓ remote controll remote controller remotecontroll remotecontroller remote control remote controler remotecontrol RQT3149-Q )

Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-25 19:45 .

Canicom 200 kiképző nyakörv - Jelenlegi ára: 23 000 Ft

Eladó egy kb 400 méterig hatásos, táviránytós kiképző nyakörv.
Kb 5x használva.
https: //www. elektro-nyakorvek. hu/kikepzo-nyakorvek/canicom-200-first-elektromos-kikepzo-nyakorv? gclid=Cj0KCQiAuJb_BRDJARIsAKkycUkDKZ80xZnYlwGFhLf-nNugO_Bxst62tqndXD7DQ47men3S-IU-iIwaAlHrEALw_wcB   -ilyesmi tipus)

Jelenlegi ára: 23 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-25 18:42 .

0329 Playmobil Top Agents figurák - Jelenlegi ára: 1 490 Ft

Kérem olvassa el a termékleírást, és amennyiben valamivel elégedetlen, és/vagy a vásárlási feltételekkel nem ért egyet, ne vásároljon! Köszönöm!
Playmobil használt, de jó állapotban (tisztítani szükséges).  
Az aukció tárgya kizárólag a fotókon található elemeket tartalmazza (tehát egy dobozos, bontatlan készlethez képest hiányos lehet)!  Az összeszerelési útmutatók csak akkor kerülnek postázásra, ha a fotókon megtalálhatóak!
Néhány termék a méretéből adódóan elemekre szedve kerülhet postázásra.
Amennyiben ez a termék nem teljesen egyezik elképzeléseivel, tekintse meg teljes kínálatomat, hátha azok közt megtalálja, amit keres!  
Személyes átvétel nem megoldható!!!  Fizetni átutalással lehet (banki befizetés nem lehetséges! ). Szállítás kizárólag MPL.
Vásárlás után a Vatera rendszerén keresztül egy vásárlási értesítőt küldök a regisztrált e-mail címére, amiben minden fontos tudnivaló benne foglaltatik. A szállítási költség az össz súly és méret alapján kerül meghatározásra.  Kérem, hogy az egyszerűbb ügyintézés érdekében e-mailben keressen (az Ön érdeke is, hogy az adatai írott formában érkezzenek meg a részemre, így nem lehet félreértés)!
Telefonos egyeztetés nem lehetséges!
Amennyiben 10 napig nem jelentkezik / nem válaszol a levelekre / nem fizet, mindenképp negatív értékelést fog kapni (ebben az esetben fenntartom a jogot, hogy a terméket újra eladásra kínáljam).

Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2020-12-25 17:19 .

CMI szallagcsiszoló eladó - Jelenlegi ára: 8 000 Ft

A képen látható csiszoló gép jó működőképes a képnek megfelelő állapotban eladó.

Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2020-12-25 16:06 .

Sarokgumis, töltött derékalj, fektetőre 4 színben (100% pamut) - Jelenlegi ára: 3 100 Ft


Sarokgumis, töltött derékalj, óvodai, bölcsődei fektetőre
Alapanyag:  100% pamut
töltet paplantöltő vlies,  mely lágy és puha.  
Színválaszték: világoskék,  rózsaszín,  vaj,  fehér
A derékalj mérete:  55x130cm
Kivitel:  sarokgumis, töltött, steppelt
Ha bármi kérdésed van szívesen válaszolok.
Ha időd engedi, nézd meg a többi garnitúránkat is.
Kérésre a megrendelt termékeket postázom, vagy Budapesten személyesen átvehető!
Személyes átvétel: XVIII. ker. Belsőmajor területén lévő telephelyünkön egyeztetett időpontba, de szinte bármelyik nap, bármikor átvehető (hétvégén is).

Jelenlegi ára: 3 100 Ft
Az aukció vége: 2020-12-25 14:54 .

SPORTKIPUFOGÓ VW GOLF IV SPORT KIPUFOGÓ - Jelenlegi ára: 24 900 Ft

Kiváló minőségű, sportos hangú, desig-os, méretpontos ( akár otthoni körülmények között is felszerelhető) sport hátsó kipufogó ovál véggel Volkswagen Golf IV típusokra.
Műbizonylattal, amelyet a műszakin , kpm-nél és a rendőrségnél is elfogadnak.
Kétcsöves kerek véggel is rendelhető, amelyet a termékeim között megtalál.
Kipufogók, autóalkatrészek, karosszériaelemek, kiegészítők, tuning , kenőanyagok , akkumulátorok A-Z-ig kedvező áron! Kérje árajánlatunkat!
Leütés előtt kérem egyeztetni, hogy van e raktáron!
Díjmentes személyes átvétel lehetséges (előre egyeztetett időpontban)
Veszprém, Várpalota, Székesfehérvár, Polgárdi, Siófok, Szántód, Balatonalmádi,
Balatonfüred, Zánka és esetleg e városok
vonzáskörzetében.


Jelenlegi ára: 24 900 Ft
Az aukció vége: 2020-12-25 13:36 .

Multifunkcionális Kalapács Vészhelyzet Esetére 145815 - Jelenlegi ára: 3 222 Ft

Ha szeretnél egyediséget varázsolni otthonodba, akkor a Multifunkcionális Kalapács Vészhelyzet Esetére 145815 segít neked ebben. Kivitelezés: Kompakt3 Funkciók: Övvágó pengeLEDCOBFények: LED x 1COB x 3Világítási mód: 3Mágneses: igenTápegység: Elemek (tartozék)Lítium-ion akkumulátor gomb x 1Méretei kb.: 2, 7 x 12, 3 x 1, 5 cmKb. súly: 32 g


Jelenlegi ára: 3 222 Ft
Az aukció vége: 2020-12-25 12:19 .

2020. december 24., csütörtök

Siku 6 db autó busz járművek régi retró játék - Jelenlegi ára: 2 800 Ft


Eladó a képen látható játék.
Siku
6 db jármű
Az ár a 6 darabra értendő.
Kép szerinti  állapotban.
Személyesen átvehető Nagykőrösön.
A terméket átutalás után postázom, az aktuális postai díjszabás alapján.
Csomagolási díj nincs, utánvéttel nem postázok.  


Jelenlegi ára: 2 800 Ft
Az aukció vége: 2020-12-25 11:06 .